Étel-ital

Beaujolais Nouveau – Az új bor napja

Akármilyen hihetetlen is, de a csodás, francia hétköznapokon is ugyanazok a dolgok történnek, mint mindenhol máshol. Néha semmi nem történik, csak megy a suli, ovi, evés, alvás körforgása. Sőt, gyermekünk időnként meglep minket egy kis betegséggel, a mai napon a hányós verzió van soron, így a vasárnapra tervezett minikirándulásunk ugrott. Szerencsére, a héten volt az …

Aubergine gratin kis csavarral

Kedvenc francia szakácskönyvem a Simplissime – Le Livre De Cuisine címre hallgat. A szó, simplissime nincs benne a szótárban. Ivo 5 percig magyarázta nekem, hogy pontosan mit fejez ki, de igazából nem tudom a rendes magyar megfelelőjét, mert az egyszerűnél is egyszerűbb dolgot takar. A fordítói vénám sosem nyugszik, talán így fordítanám “Pofonegyszerű Szakácskönyv”, ez …

A bárány

Szombaton bementünk Korinával a belvárosba játszóterezés után. Mindenkinek jár a maga szórakozása, én az Yves Rocher-ba akartam bemenni egy samponért, no meg a fílingért. Zárójelben megjegyzem, hogy szerintem itt több féle termék van, mint otthon, mitöbb még saját kozmetikájuk is van az üzletben. Árakat nem találtam, ami sosem jó hír. Séta közben láttam egy nőt …

Raclette party

A hétvégén sajnos beteg voltam, valami influenza szerű dolgot kaphattam el, mert csak a fejem, a torkom és a hátam fájt és úgy általában nagyon gyengének éreztem magamat. Így semmi hasznosat vagy izgalmasat nem csináltam, azt leszámítva hogy vasárnap este Ivo szüleihez voltunk hivatalosak vacsorára. Addigra kicsit összeszedtem magamat. Kisebb buli alakult ki, ugyanis ott …

Főzős nyelviskola

Ma kezdődött a főzős nyelvtanfolyamom, amely az őszi szünet alatt egy 10 órás kis kurzus ugyanabban a nyelviskolában ahova szerdánként is járok. Nem láttam náluk nagy konyhát, így nagyon kíváncsi voltam hogyan fogják megszervezni a főzést. Mint kiderült egészen jól, franciás lazasággal. Az első órában szókincset tanultunk és a főzésről volt szó szóban és írásban, …

Francia Konyha: Zöldbab majdnem Carbonara

Ezt a receptet egy francia női magazinban találtam. Én alapvetően nem szeretem a zöldbabot, de gondoltam, hogy egy kis szalonnával és tejszínnel biztosan elviselhető lesz! Kis “könnyű” vacsora egy kis baguette-el. Elkészítési idő: 10 perc, na jó 15, ha az ember kicsit ábrándozik vagy beszélget közben. Hozzávalók: egy doboz (vagy 2) konzerv zöldbab (itt vékony, …

Vasárnapi ebéd

A hétvégén nagyon szomorú voltam a lakásvadászat terén bekövetkezett sorozatos kudarcok miatt. Már két lakásra is igényt formáltunk és mindkét alkalommal egy másik érdeklődő nyerte el a tulajdonos szívét. Na jó, inkább a szimpátiáját. Itt egy lakásra 3-4 komoly érdeklődő jut.  Anyukám pedig kb. 3 hét múlva érkezik látogatóba egy hétre és nekünk még mindig …

Francia sajtok: az Epoisses

A sajtot többinyire a piacon veszik Ivo szülei és ennek tárolására egy külön sajtos doboz áll rendelkezésre a hűtőben. Ez a doboz akkora, mint a normál hűtőknek az egyik alsó, műanyag rekesze, amiben az ember a zöldséget szokta tartani. Tegnap egy különlegességgel tért haza Ivo apukája, ezt a sajt az Epoisses. Nekem toplistás ez a …

Kouign-amman

Én az édességekben sosem csalódom. Franciaországban még nem ettem olyat, ami ne ízlett volna. Tegyük hozzá, hogy rendkívül édesszájú vagyok és sütni előbb tanultam meg, mint főzni. Nem meglepő tehát, hogy az édességeknek fokozott figyelmet szentelek mindenhol. A kouign-amman – kiejtése [kwiɲa’mɑ̃nː] – egy hagyományos breton édesség az 1860-as évekből. Igazából egy vajas, cukros, leveles …

Kagylók és társaik

Bretagne nagyon gazdag halakban és tengeri herkentyűkben, így az ehhez kapcsolódó hagyományok is élnek itt. Én rendszeresen szórakoztatom a Corfmat családot azzal, hogy milyen képeket vágok, amikor valami – a halakon kívül – a tengerből az asztalunkra kerül. Számomra a kagyló az egy dísztárgy vagy egy szép ékszer része, nem pedig ennivaló. Ezt a hozzáállásomat …

A sokoldalú vinaigrette

A vinaigrette öntet a franciák nagy kedvence. Ezt minden salátára lehet használni, Ivo szüleinek van egy erre a célra tartott üvege, amiben tartják az öntetet. Nagyon kis profi szerkezet, van benne egy kis keverő is, amivel ha egy kart megnyom az ember az üvegen, fel lehet keverni kissé az öntetet. 4 adag öntethez a hozzávalók: …

Reggeli szokások

Péntek van, vége az első teljes itt töltött hetünknek. Kezdem felvenni a ritmust és a reggeli szokások is kezdenek kialakulni már. Elviszem Korinát oviba (néha Ivoval néha nélküle, amikor ő futni megy) aztán hazafele jövet veszek kenyeret a pékségben. A pékségben van kb. 6 féle baguette és 2-3 féle klasszikus formájú kenyér. Úgy látom, hogy …

A rája

Eleinte sok posztom lesz, mert sok minden történik velünk. Illetve lehet, hogy azért írok ilyen sokat, mert nem élek társasági életet és igazából nincs kinek elmesélni a benyomásaimat magyarul. Ovi után ma (is) piacra mentünk. Itt minden a piacok és a pékségek körül forog, illetve ide is begyűrűzött az egészséges, tartósítószer mentes vásárlás divatja és …

Született feleség

A desperate housewife megintcsak találóbb, mint a magyar fordítása, én is inkább annak érzem magam, mint született feleségnek. Persze, ha nem kellene minden nap ebédet főznöm, akkor totálisan haszontalannak érezném magamat, úgyhogy valójában nem is panaszkodhatok. Plusz Francoise minden nap visz magával ebédet a munkahelyére és így legalább neki nem kell főznie magára. Lehet, hogy …

A környék

Ivo szülei egy családi házban laknak, Nantes belvárosától 20-25 percre busszal vagy villamossal. A pécsi Ledina részhez hasonlít az ő környékük a legjobban. Csendes, családi házas utcák, kevés bolttal, kis keskeny járdákkal. Mintha az ember nem is egy 500 000-es nagyvárosban élne, olyan nagy a nyugalom, nekem talán túlságosan is nagy. Az óvoda kb. 8 …