Multikulti Budapesten

Jelentem, Magyarország legyőzte Kanadát. Legalábbis egy szlovák-francia házaspár szemében, de azért már ez is elég nagy eredmény!

Azért jó a Budapesten élő külföldiekkel találkozni, illetve úgy általában időnként külföldiekkel társalogni, mert az ember teljesen más szemszögből pillanthat rá a saját országára és az abban folyó dolgokra, illetve megismerheti a külföldi országok szokásait, hagyományait, amelyekhez azután a sajátjait hasonlítgathatja. Ezután sokan vannak, akik zöldebbnek látják a kerítést odaát, de azért gyakran örömmel dörzsöljük össze a kezünket, hogy no, azért mégsem olyan rossz nekünk itt a Kárpát–medence biztonságos bugyrában.  Mindent, amit mi rendkívül sötéten látunk, a külföldiek inkább csak szürkén, vagy annyira nem akasztja ki őket, egyes dolgokkal pedig egyszerűen nem foglalkoznak. Ez szerintem természetes, hiszen őket nem rázza meg annyira egy-egy itthoni hír, tisztes távolságban tudják szemlélni a dolgokat. Franciaországban én is így voltam a napi hírekkel meg a politikával, csak nagy vonalakban követtem azt és inkább a helyi, regionális hírekre figyeltem, amelyek nagy része viszont a főzésről és a szezonális termékekről illetve programokról szólt. Könnyebb is volt így az életem!

Aztán vannak olyan dolgok, amibe mi magyarok pedig bele sem gondolunk, hogy mennyire klassz itthon, mert nem tűnik fel. Az ilyen felismerések csak akkor jönnek, ha az ember a) sokat utazik b) sok külföldivel dolgozik/barátkozik/beszélget. Mondjuk az igaz, hogy egy helybéli jobban tisztában van a tényekkel és a hírekkel a saját országa háza táján, tisztában van a realitásokkal és nem rózsaszín szemüvegen keresztül szemlélődik de akkor is jó a másik szemszögéből nézni egy pillanatra a dolgokat.

Volt nekünk, illetve van is, egy francia-szlovák-magyar baráti társaságunk. Az egész úgy indult, hogy a férjem a hozzá hasonlóan erre-arra kiküldetésben dolgozó, francia kollégáival összebarátkozott. Lett egy jó barátja Pécsről, aztán egy másik Pozsonyból. Aztán, ahogy az az építőiparban lenni szokott, mindenkit másfele küldtek tovább dolgozni a különböző induló projektekre és nem nagyon látták egymást jó ideig, persze mi sem maradtunk nyugton, mivel Franciaország felé vettük az irányt. Ők pedig Kanada és, Madagaszkár vidékein kalandoztak ez idő alatt, de 2018-ra valahogyan mindenki visszakeveredett A Budapest-Pozsony tengelyre.  Természetesen, ahogy az lenni szokott, a nők miatt.

Nagy boldogságunkra szolgált ezért, hogy 2 év után végre menint egy nagyobb létszámú házibuli vendéglátói lehettünk, csak most már Korina is beszállt a pogácsa sütésbe. (amúgy szegény nem járt jól – most az egyszer – mert más gyerek nem volt, így bociszemekkel fixírozta a lányokat, hogy játsszanak vele, de a csajok szépen ellenálltak, elvégre ez egy felnőtt buli volt, igazuk volt és a közös nyelv sem volt meg 100%-ban.)

A pécsi projekt időkből megismert  francia barát időközben feleségül vett egy szlovák lányt és vett egy lakást Budapesten, a pozsonyi cimbora visszatért és letelepedett ott, mert egy szlovák hölgy marasztalta, aztán eljött még egy budapesti francia ismerős, aki már 8 éve él magyarországon és egy másik pesti francia barát, akiről fogalmam sincs mióta él nálunk, annyira jól beszél magyarul. A csapatot még magyar lányok is színesítették 4 fő személyében. Tarka egy társaság volt, az biztos!

A Kanada vs. Magyarország meccs pedig úgy játszódott le, hogy a Kanadából visszaköltöző baráti pár egész este azt ecsetlete, hogy bár Kanada gyönyörű, de sokkal jobban érzik magukat Budapesten és nagyon boldogok, hogy lejárt az ottani küldetésük. És itt a hangsúly kérem szépen azon van, hogy egy szlovák-francia házaspár otthonának érzi Budapestet Kanada után! Kanadát hidegnek az árakat drágának találták, a hölgy nem tudott munkát vállalni pedig nagyon szeretett volna (perfekt angollal) és mindeközben messze is voltak a szeretteiktől, nem tudtak 2-3 óra alatt hazaugrani, ami Európán belül már megoldható autó vagy repülő segítségével.

Aztán az este számomra  másik meglepő témája az lett, hogy a 8 plusz éve Budapesten élő két francia barátunk azt hangsúlyozta, hogy Budapesten sokkal jobban biztonságban érzik magukat, mint Párizsban. Gondol-e valaki rendszeresen úgy Budapestre, mint egy biztonságos városra? Hát én bevallom, nem szoktam, pedig úgy látszik, hogy lehetne. Ékes példája annak, hogy minden teljesen relatív!

Nagyon inspiráló és szívet melengető érzés olyan külföldiekkel találkozni, akik nagyon boldogok az ember szülőhazájában!  És ez igazából független attól, hogy szerintünk bizonyos dolgokbanigazuk van-e vagy sem. Számomra ebben az a lényeg, hogy értékelni kell a jót, ami itthon van és a hibák ellenére is megtalálni, megkeresni azt a mindennapi életben. Ha a külföldieknek sikerül, nekünk magyaroknak miért ne menne!?

Facebooktwittergoogle_plusredditpinterestlinkedinmail

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *