Az élet Budapesten 4 hónappal a hazaköltözés után

A pár hete tartott Határátkelős klubesten elhangztott, hogy a hazaköltözők nem szívesen számolnak már be az életükről, ezért vajmi keveset lehet tudni arról, hogy aki hazaköltözött az hogy-s-mint él, illetve vajon boldogul-e Magyarországon az elképzelései szerint.

Az viszont szerintem biztos, hogy ugyanúgy, ahogy a külföldre költözéssel kapcsolatban nagy álmaink és vágyaink vannak, a hazaköltözés alkalmával is vannak bennünk hasonlók. Az, hogy csalódunk-e vagy sem, szerintem többnyire attól függ, hogy milyen elvárásaink vannak, és mi a legfontosabb a számunkra. Nem  ködösítek tovább, a pénzre, a karrierre és az emberi kapcsolatainkra gondolok itt.

Aztán persze rájöttem, hogy a kudarcairól senki sem beszél szívesen, hovatovább Magyarországon az emberek egyáltalán nem tudnak mit kezdeni a kudarckezeléssel és minden sikertelenségbe bele akarnak halni. Én is ilyen voltam, ezért tudom. Nyugati barátainknál és az USA-ban ez egyáltalán nem így van, és milyen jó nekik, mennyi átsírt napot és gyomorfekélyt spórolnak meg maguknak és gyorsabban talpraállnak!

Én konkrétan a francia férjemtől tanulom a kudarctűrést és kezelést. Sokszor előfordul, hogy elpanaszolom neki a bánatomat, amikor szerintem valamiben sikertelen voltam, mire ő teljesen más oldalról megmutatja nekem a helyzetet és kijelenti, hogy ebből bizony sokat lehet tanulni és a jövőben majd így vagy úgy profitálni fogok belőle (erre a szemléletmódra szeretném majd a gyerekeimet is megtanítani). Hát igen, mégiscsak egy magyar csaj vagyok, néha még mindig előtör belőlem a pesszimizmus sötét ördöge, de már jó úton haladok!

Na de lássuk akkor az számvetést a mi házunk táján négy, Magyarországon töltött hónap után. Feketén-fehéren.

Munka:

Én ugyebár már a 33. hetet taposom a terhességem során miközben intézem a lakáskiadást az Airbnbn, ami eddig remekül megy. Csak 1-2 nap üresjáratunk volt augusztus vége óta és november végéig teltházunk van. Mit is jelent ez valójában? Ahhoz képest semmi jót, hogy egy rendes multis munkával régen kb. nettó 300 ezer forintot kerestem Budapesten, és ennyit minimum szeretnék keresni most is, viszont jelenleg átlagosan, az adók levonása után, csak kb. havi nettó 150 ezernél tartok. Tehát egyrészt lehetnék szuper elégedetlen, hogy már megint alig keresek valamit (mint Franciaországban a tanítással, vagy a szülés után itthon részmunkaidőben), másrészt viszont mondhatom azt is, hogy terhesen úgysem vesz fel senki egy rendes, teljes állásba, ergo a nulla forintál ez sokkal több, valamint kifizeti a rezsinket és a hitelünk egy részét. És ami a legfontosabb, hogy embereket hoz a lakásunkba és hogy szeretem csinálni!

Az én vállalkozói terveim közül eddig semmi sem indult be ezen kívül, nem is szépítem a helyzetet. Továbbra is a lakásunkban töltöm a napjaimat, és ha nincs heti 2-3 találkozóm a barátaimmal – mivel az üzletfeleim még nem léteznek – akkor fel akarom vágni az ereimet a magánytól. Hiába csináltam meg a Budapest Local Experiences weboldalt, hozzá a FB oldalt és Instagrammot, sem fordítást, sem tolmácsolást, sem pogácsasütést, sem angol tanítást nem rendelt meg tőlem senki (egy angol tanítványom van, de ő még régebbről). Az Airbnb oldalára feltöltöttem egy programot, az Experiences nevezetű oldalra (kultúrális barangolás és magyar ételkóstoló témában), amelyet nem hagytak jóvá. Puff neki. Idegenvezetős dolgot pedig nem tudok ajánlani, mivel nincs hozzá végzettségem, ls csak azzal lehet ezt legálisan űzni. Mindeközben viszont tanulom hogyan működik a digitális marketing – azaz leginkább azt látom, hogy mi nem  működik egyelőre – és nézem hogy a nálam okosabbak hogyan csinálják. Voltam a Marketing Expo-n, ami nagyon inspiráló és érdekes volt, vettem is egy könyvet a szövegírásról, ebben fogok most elmélyedni és folyatom a blogolást a Fromázson és a Budapest Local Experiences oldalon is, aztán majd meglátjuk mi sül ki belőle. Egy kis sikermorzsa tűnt fel csupán, bár a munkát barterben fogom elvégezni, de ennek is örülök. Egy új budapesti játszóház weboldalát fogom angolra lefordítani – a neve simaliba.hu –  és cserébe egy nagycsaládi játszós napot és 4 alkalmas belépést kapunk Korinának. Kiderült, hogy ők is kezdő vállalkozók, így nem ez lesz az évszázad biznisze, de azt hiszem a végén mindenki jól jár! Főleg Korina!

A férjem projektjei még mindig bizonytalanok, kűzd vele, dolgozik is rajta, de pénzt még nem láttunk belőle. Ilyen az egyéni vállalkozó élete, a lét bizonytalanságához hozzá kell edződni  és kell egy nagyfokú önbizalom és hit, ami átlendíti az embert a kis kétkedő pillanatokon. Ezért valójában 4 hónapja a megtakarításainkból és az Airbnb-ből élünk és várjuk, hogy legyen végre egy aláírt szerződés.

Egy szó mint száz, nem indul rakéta sebességgel a karrierünk, de sokat dolgozunk rajta mindketten és a lehetőségeinkhez mérten próbálkozunk, próbálkozunk és próbálkozunk. Bő 6 héttel a szülés előtt én már egy kicsit kezdek a következő munkámra is gondolni. Azt hiszem, hogy itt van ennek az ideje, illetve nincs is nagyon más választásom mert a nehéz pocakomban valaki naponta többször, kedvesen, belülről megrugdos, emlékeztetve a következő feladatomra. Nem kell a gmailtől várnom az értesítést.

Emberi kapcsolatok:

Na ez az a terület, ahol busásan megtérült a hazaköltözésünk. Nem mérhető semmihez és semmiben az az érzelmi plusz, amit Budapesten érzek. Úgy érzem, hogy a helyemen vagyok, ide tartozom.  Anyukámhoz havi 1-2 alkalommal el tudunk ugrani Pécsre, nem csak évente háromszor találkozunk, a régi barátokkal újra rendszeresebben tudok programokat szervezni és kezdenek új barátok is feltűnni a színen. Minden hétvégén van valami társas programunk és ezt imádom!

Találtunk egy francia-magyar alapítványt (Petits Mousquetaires), ahol hétvégi programokat, pénteki ovit, illetve szombati sulit szerveznek a Budapesten élő, francia családok gyerekeinek. Ide be is fizettük az éves tagsági díjat és voltunk már együtt kirándulni a Normafánál és piknikeztünk a Piczinke Póniudvarban. Januártól szeretnénk, ha Korina járna a pénteki ovis napra, de annyira népszerű a dolog és új a kezdeményezés, hogy az őszi szemeszterre már nem is volt hely, így még nem tudjuk bejut-e.  Egyetlen egy találkozóból már kerített is Korina magának egy cuki kis barátnőt, akinek a szülei is szuper szinpatikusak és már voltunk velük azóta játszóházazni is. (nem utolsó, hogy legalább én is tudom gyakorolni a franciát, amíg a szülőkkel csevegek!)

Isteni érzés az is, hogy Nantes-ból elkezdtek meglátogatni minket az ottani barátaink. Múlt héten volt itt egy barátnőm, aki egy 3 napos tanfolyamra érkezett és a többi 4 napban együtt jártuk a várost, főztem neki csirkepaprikást, menüztünk klassz helyeken, felfedezte a kürtőskalácsot (nem egyszer kellett venni belőle), megitattuk pálinkával és imádta a Margit sziget hangulatát a zenélő szökőkúttal az élén. Nagyon jó érzés volt megmutatni neki a várost, az ételeinket és mesélni neki a magyar szokásokról és történelemről.

Kultúra és programok:

Úszom a boldogságban, a Franciaországban megtakarított euróim egy részét újságokra és könyvekre költöm (a többit táskákra és sálakra). Még szerencse, hogy olyan nehéz színházjegyhez jutni, ha az ember nem veszi meg jó előre, mert a vagyonom másik felét meg erre verném el.

Érdekes látnom, hogy mekkora boldogságot és milyen stabilitást ad nekem az, hogy a magyar nyelvvel vagyok körülvéve. Én, aki az idegen nyelvek nagy szerelmese vagyok! Nem hagyom ki a szerdai Nők Lapját és nagyon jól esik, hogy mindent el tudok rendesen olvasni, arról nem is beszélve, hogy az interneten is mindennek alaposan utána tudok nézni. Bár ennek kezdem a hátrányát is érezni, tekintettel arra, hogy nem tudok a férjelmnek elég intéznivalót lepasszolni.

Budapest pedig eszméletlen színes a programok terén (is). Nincs hétvége, hogy ne lenne egy klassz fesztivál vagy rendezvény, ahova elmennék. A Pozsonyi Piknik előadásai, színház, irodalmi rendezvények, múzeumi programok, kreatív műhelyek, aztán a gyerekeknek a Minipolisz, a Miniverzum, a játszóházak, a gyerekprogramok a fesztiválokon és a sornak sosincs vége.

A programfalás terén majd még meg kell találnom az egyensúlyt, mert a gyerekeket nem akarom minden héten valahova cipelni,  mert úgy nem tanulnak meg otthon a szobájukban játszani. Ez már aktuális probléma nálunk, és tudom, hogy vissza kell vennem a lendületből, de nagyon nehezemre esik. Korinánál már így is alapkérdés a hétvége előtt, hogy “most hoval fogunk menni?” Tiszta szerencse, hogy a kisbabával egy kicsit be leszek zárva, majd talán lenyugszom.

Összességében azt hiszem ott az igazság, hogy továbbra is elszomorít, hogy a munka terén nem jutok gyorsabban egyről a kettőre, de valahogy ez Nantes-ban sokkal jobban frusztrált és itthon az emberi kapcsolataimon és programokon keresztül annyi pozitív energiát szívok magamba, ami segít, hogy továbblendüljek a pillanatnyi kis elkeseredéseimen. Arról nem is beszélve, hogy semmi sem tart örökké és ha nagyon akarok, 7 hónap múlva már egy jó kis multi irodájában ülhetek, ha ez lesz a szívem vágya! Majd elválik…

 

 

 

 

Facebooktwittergoogle_plusredditpinterestlinkedinmail

Comments

  1. Vera

    Hát bizony ezt a vállalkozás dolgot kicsit másképp kellene nézni. Nagyon-nagyon ritka, hogy egy vállalkozás 1-2 hónap alatt felfut, és hozza a pénzt – nem ismerek ilyet.
    Bizony legtöbb esetben sok év befektetett munka kell, hogy sikert hozzon – mondom én 15 év vállalkozói élet után. Szóval sok-sok türelem és kitartás, Zsófi! Ez nem kudarc, hanem ez így működik, országoktól függetlenül. Hajráááá! 🙂

    1. Post
      Author
      Zsofia

      Igen, igen, tudom és értem is én ezt, csak annyira sok volt bennem a lelkesedés a hazaköltözés után, hogy túl sok is lett és a dolgok realitása elveszett egy pillanatra. De semmi gond, most már egyensúlyban vagyok és rájöttem, hogy túl sokat is akartam, más, szűkebb útvonalon kell elindulnom. Rajta vagyok!

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *