Fromázs visszatér – általános helyzet és baba ügyek

Hazaköltözésünkkor azt gondoltam, hogy nem sok érdekességről tudok majd írni, mert nem érnek majd meglepetések, hiszen minden a megszokott lesz Magyarországon. Azt hiszem, hogy tévedtem. Nagyrészt minden ugyanolyan, mint volt, csak én lettem más, ezért akad még mondanivalóm…

Azt hiszem elfáradtam a 3 hónapos átmenetben, amíg mindig máshol laktunk, “nem volt otthonunk” és napról napra éltünk próbálva közben tervezni és előkészíteni a jövőt (ki otthon ki Franciaországban) miközben vártuk, hogy vége legyen ennek az időszaknak – még akkor is ha éppen a nyárról volt szó – és végre legyen újra egy bázisunk. Azért nagy mázli, hogy egy jó kis balatoni nyár kijutott nekünk az idén, de az én fejem felett mindig ott lebegett az elintézendő feladatok garmada, így ez csak Korinának volt igazi pihenés én csak igyekeztem úgy tenni, montha minden szuper lenne, amiben jól ki is fáradtam.

Mire ez megvalósult, és birtokba vettük budapesti lakásunkat fájdalommal vegyes boldogsággal tekintettünk arra az óriási dobozhalomra, amelyet a férjem hazafuvarozott anyósom segítségével egy furgonnal Nantes-ból. Egyszóval még mindig egy fajta átmeneti időszakot élünk, ami hosszabbnak bizonyul az általam reméltnél. Azért otthon lenni már fél siker!

Bevallom őszintén, hogy gyakran úgy érzem magamat, mint egy földönkívüli, azzal az előnnyel, hogy értem a nyelvet és ismerősek a folyamatok, reakciók, mégis sokszor értetlenül állok előttük. Franciaországban úgy gondoltam, hogy ha hazajövünk minden problémám megoldódik. Most leginkább a munkára és a társas viszonyokra gondolok ezalatt, mert ez hiányzott kint. Ilyenkor jut eszembe a sok pszichológiai témájú oldalon olvasott bölcsesség, miszerint a problémáinkat cipeljük magunkkal és egy helyváltoztatás nem feltétlenül oldja meg őket. Hát persze! Főleg, ha közben beesik egy kisbaba. Azért persze jól vagyunk, Korina 5 éves lett és remekül érzi magát eddig Budapesten is, csak ez az állandó újratervezés már kicsit fáraszt engem.

Egy rövid történetet szeretnék egy kismama munkakeresése kapcsán elmesélni. Úgy gondolom, hogy nem ez az általános hozzáállás Franciaországban sem, de példamutatónak tartom ezt az esetet. Nantes-ban a lengyel barátnőm már egy ideje munkakeresésben volt és végül fel is vették egy céghez, de nem azonnali kezdéssel. Elutazásom előtt együtt ebédeltünk és bejelentette, hogy 3 hónapos terhes. Érdeklődtem nála, hogy akkor mi lesz a munkával, el sem kezdi? Erre az volt a válasz, hogy dehogyisnem, persze hogy elkezdi, majd kb. 1 hónap múlva megmondja, hogy terhes. Mostanában kaptam tőle hírt, hogy megmondta a főnökének a terhességet, aki jól fogadta. Emellett egy másik kolléganője is terhes, ugyanakkaorra várja a babát, mint ő.  Megoldják. Igaz, ott az érem másik oldala, hogy Franciaországban 3 hónap szülési szabadság után visszavárják őket dolgozni. Bevallom, ezt azért én is nagyon szűkösnek tartom. Mégsem hiszem, hogy az összes francia traumatizált, mert 3 hónaposan bölcsibe mennek (a hollandoknál ez 4 hónap, a sógornőm ott él a családjával, így onnan is kapom a híreket).

Kíváncsi leszek, hogy a hasonló társadalmi normák mentén szocializálódott lengyel barátnőm, aki az első kisfiával 3 évig otthon maradt, vajon visszamegy-e majd 3 hónap után dolgozni, de egyelőre ez a terv! Ha klassz a munkahelye, szerintem vissza fog menni.

A másik érdekes eszmecserét az angol barátnőmmel folytattam, akinek arra panaszkodtam, hogy Magyarországon ha akarnék se nagyon tudnék visszamennyi dolgozni amikor a babám 6 vagy 9 hónapos, mert nem veszik fel a bölcsibe és nincs olyan kialakult csoportos bébiszitter rendszer sem mint Franciaországban, mert az a megszokott hogy az anyukák 2-3 évig nem dolgoznak. (Bár látom, hogy Budapesten némely magánbölcsi már 1 éves kortól fogad) Ez ott úgy fest, hogy ha nem kaptaál helyet a bölcsiben, sem egy magán bölcsiben – mert gyerek az van rengeteg – akkor utolsó lehetőség a csoportos babysitter szolgáltatás. Ilyenkor van egy hölgy – aki gyerekgyondozásban valamilyen képesítéssel rendelkezik – aki 2-3 kisbabát begyűjt egy nap és rájuk vigyáz együttesen, a költség pedig így 2 vagy 3 család között oszlik meg. Nem rossz ötlet.

No, de elkanyarodtam a lényegtől. Angol barátnőm erre azt mondta, hogy hát igen, lehetséges hogy a 2 -3 év otthonlét igazán hosszú, viszont angliában – és Franciaországban is, ahol már 10 éve él – túl nagy nyomás nehezedik az anyukákra, hogy a szülés után újra gyorsan formába jöjjenek, visszatérjenek a munka világába és úgy tegyenek, mintha egy kisbabával is ugyanolyan “könnyű” lenne az élet megszervezése mint azelőtt. Bizony igazat adok neki is! Végül kiegyeztünk abban, hogy az igazság – mint olyan gyakran – valahol középúton lenne, de olyan országot egyikünk sem ismer.

A terhesgondozást 1-4 hónapig Nantes-ban végezték és a 4. hónaptól kezdtem meg a magyarországi pályafutásomat (jelenleg a 6. hónapnál tartok). Igazából nem mondanám, hogy mi jobb vagy roszabb, mert maguk a vizsgálatok rendkívül alaposak magyarországon, több mindent vizsgálnak pl. a vérben, mint Franciaországban, ezért az első trimeszteres vérvételemet megismételtették velem itthon. Itthon kicsit bürökratikusabbnak és kaotikusnak érzem a folyamatokat és jobban fogják az ember kezét (pl. kötelező fogorvosi vizsgálat pecséttel). Miért nem hiszik el, hogy ha javasolják, akkor elmegyek a fogorvoshoz, a saját érdekemben, ha meg mégsem megyek el, akkor az legyen az én bajom.

Itthon a kismamát vizsgálja a nőgyógyász, a védőnő, a háziorvos. Franciaországban  a háziorvosom volt a nőgyógyászom is egyben (ez nem mindig van így, de ha külön van akkor nem kell a háziorvoshoz is elmenni), ő beutalt profi ultrahangra (kórház)  és vér és vizelet vételekre (labor). Nagyon érdekes, de kint sosem kellett éhgyomorra menni a vérvételre – nem tudom, hogy ez orvosilag hogy állja meg a helyét – hanem volt egy kis labor, ahol csak vérvétellel foglalkoztak, ahova munkaidőben bármikor be lehetett menni, akár időpont nélkül is és mindig elég hamar sorra kerültem. Egy szó mint száz, Franciaországban a jól szervezettség a kényelmes ügyintézés és az udvarias fogadtatás alap az állami egészségügyben. Ennek köszönhetően minden vizsgálat egy élmény volt.

Vérvételre miatt sosem kellett hajnali ötkor kelni, hogy én legyek az első. Nem kellett tolakodni, vagy sasszemmel figyelni más leleményes tolakodót, hogy bejussak az ultrahangra mert a nevemen szólítottak vagy számot kaptam. Az ultrahangon volt képernyő előttem is, ahol láttam a gyereket, míg itthon a kórházban le volt véve az anyukák számára felhelyezett monitor és csak az orvos látta a saját kis képernyőjét, így hogy fiunk lesz azt látni nem láttam csak mesélték.

Nagy élmény ezúttal itthon viszont a védőnőm, aki 24 éves, motivált, kedves és figyelmes. Még vissza is hív telefonon, ha nem érem el! Ezt muszáj kiemelnem, mert gyakran hallom, hogy a védőnőkről nincsenek jó véleménnyel az emberek Magyarországon, de mondhatom, hogy itt a kíváló utánpótlás! (legalábbis Budapesten Újlipótvárosban!)

Mégis nagyon fontos számomra, hogy ahol szülök, ott magyarul beszéljenek. Sokan bevállalják a külföldi szülést, én sajnos ehhez nem éreztem magamban elég kurázsit. Az ember olyan ksizolgáltatott ilyenkor, nem hiányzik nekem még a nyelvtudás általi kiszolgáltatottság pluszban még akkor sem, ha midnen egészségügyis dolgozó sokkal kedvesebb Franciaországban. 🙂

 

Facebooktwittergoogle_plusredditpinterestlinkedinmail

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *