Élmények egy hónappal hazaköltözés után

Spoiler. A csattanó a végén jön…

Ma van kb. egy hónapja, hogy hazaérkeztem 1 év és 10 hónap franciaországi tartózkodás után. Ennyi idő kellett az akklimatizálódáshoz. Már nem döbbenek meg  annyiszor, hogy miért mennek a dolgok néha úgy ahogy, mert újra hozzászoktam a magyaros ügymenetekhez és reakciókhoz. Szerencsére sokszor csalódom kellemesen is, például a zalaegerszegi vasútállomás jegypénztárában a kedvesen segítő hölgyben vagy hasonlóan a zegi OEP-nél az ügyintéző hölgy átfogó tudásában. Meg kell hagyni, Budapesten nem volt ennyire sikeres és kellemes az ügyintézés. Lehet, hogy nálunk is igaz az a sztereorípia – amik persze általában nem teljesen igazak, de mindig van bennük valami igazság – mint Párizs és a francia vidék viszonylatában, miszerint a fővárosban morgósak és undokok a vidéken pedig kedvesek és segítőkészek az emberek. Na nem baj, én majd igyekszem javítani a fővárosi helyzeten!

A hazaköltözésünk hírére kaptam néhány aggódó kommentet és természetesen itthon sem érti senki teljesen – egyetlen barátnőm kivételével – hogy mit is keresünk itthon, amikor még munkánk sincs, most amikor az emberek inkább elfelé mennek.  Nálunk sem fekete-fehér a helyzet, vannak nehézségeink, de sikereink is. Azt mindenesetre nem mondhatom el a saját érzéseimmel kapcsolatban egy hónap után sem, hogy abszolút meg vagyok győződve arról, hogy ez volt a jó lépés, viszont arról meg vagyok győződve, hogy számomra most nem lehetett más út. Meg akartam próbálni itthon boldogulni (ezelőtt is sikerült már), mert én szeretek Magyarországon élni az anyukám és a közeli barátaim támogató kis hálójában, ahol van esélyem arra, hogy az utcán véletlenül összefussak egy régi iskolai osztálytársammal. Szentimentális naivitás? Lehet, de nem bánom. Nem mindenkinek való a tartós külföldi élet. Nem vagyunk egyformák és ez így van jól.

Egy kicsit irigylem azokat, akik könnyen gyökeret eresztenek külföldön, mert a rendszeres honvágyam és panaszkodásom ellenére valójában nagyon szeretek külföldön élni, New Yorkot is imádtam, Nantes-ról pedig ne is beszéljünk, annyira tetszett és mégis mindig előbb-utóbb hazahúz a szívem. Azért szeretek máshol élni, mert rendkívül kíváncsi vagyok mindenre. Hogy az emberek hogy élnek, milyen szokásaik vannak és ezekből imádom kimazsolázni azt, ami nekem tetszik és próbálok hasznosítani a saját életemben.

Amióta itthon vagyok, nekem mindenki segít vagy azt kérdezi, hogy hogyan segíthet. Azért ez nem semmi, és nagyon jó érzés. Sajnos utálok segítséget kérni, és nem is megy valami jól ezért még többet jelent amikor valaki felajánlja. Inkább én szeretek inkább másoknak segíteni, de néha én is rászorulok, mint most. Anyukám állandó ügyeletben van, a barátnőim ahol tudnak ott segítenek, szállást adnak, autót kölcsönöznek, gyerekülés vásárlást intéznek, ajándékba függönyt varrnak és felszerelnek, látogatnak, sütit hoznak és minden létező módon támogatnak.

A helyzet prózai része pedig  a következő:

Magamat sikerült visszaintegrálnom a magyar TB és adórendszerbe. Nem volt nehéz, visszafele könnyebb, ha fizetni akarsz, ahhoz nem kérnek sok papírt, némely dolog még online is megy. Egyetlen sokk a családi pótlék zűr volt, ugyanis onnan nem jelentkeztem ki és most felszólítottak, hogy utólag jelentsem be a külföldi tartózkodásunkat majd fizessem vissza az 1év 10 hónap alatt kapott összegeket. Ez azért fáj. Persze sosem derült volna ki, ha nem leszek terhes…szóval el lehet etz simlizni, de hazaköltözés közben ne essetek teherbe, ennyi a lényeg.

Munkám per pillanat nincsen.

A lakásunk ki van adva augusztus 20-ig, utána tudunk csak hazaköltözni a csomagjainkkal és berendezkedni. Addig egy balatoni bázissal és onnani ingázással oldjuk meg az elintézednő feladatokat.

A férjem még Nantes-i székében ülve talált munkát egy Budapesten is működő, amerikai informatikai cégnél, ahol szeptemberben fog kezdeni. Igaz, az IT az a terület, ahol senkinek sem kell sokáig keresgélni, akkora a kereslet a munkaerő iránt.

Én pedig szeptemberben elindítom a vállalkozásomat, ahol tolmácsolási és egyéb szolgáltatásokat fogok nyújtani a budapesti kiküldetésben élő külföldieknek és turistáknak (Budapest Local Experiences néven), valamint viszem a garzonunk kiadását is az Airbnb-n. Decemberben pedig szülök egy gyereket. Ez a terv.

 

Köszönöm, hogy olvastátok franciaországi kalandjainkat és követtétek az életünk alakulását. Amióta hazajöttem nem érzem, hogy sok, az itthoniak számára érdekes dologról tudnék írni, mert beszippantottak a hétköznapok és sokkal több a feladatom is, mint Franciaországban. Az oldal hamarosan át fog alakulni a Budapest Local Experiences oldalává, ahol budapesti dolgokról fogok írni angolul, a többi még kicsit homályos.

Vigyázzatok magatokra, kalandozzatok külföldön és érezzétek jól magatokat Magyarországon!

 

Facebooktwittergoogle_plusredditpinterestlinkedinmail

Comments

  1. Csongrádi Viktor

    Őszintén szólva szerencsés vagy, hogy olyan a természeted, hogy tudsz alkalmazkodni ahhoz ami itt van.
    Nekem (nekünk) nem megy. Már utálok itt lenni, utálom az országot és már a népet is, és itt élni.
    Én 3 éve vagyok itt, 40 év kintlét után. Az utálatom NEM politikai, nem ekézem a Fideszt vagy a szocikat, NEM VELÜK van a nagy baj, hanem a rendszerrel, a gondolkozásmentettel, az etikával, a felkészületlenséggel, a BUTASÁGGAL, az átgondolatlansággal, a tudatlansággal, a bunkóssággal, a pökhendiséggel, a nagyképűséggel, a normálisnak vett mindennapos és mindenhol levő normaszegéssel, és még soroljam tovább?
    Ja igen a munkaetika, a trehányság, a lustaság, hozzánemértés és lógás is egyszerűen elképesztő itt… (számunkra a mi 40 év alatt megszokott mércénkkel).
    Feudalista(!) gondolkozás van, a velejáró társadalmi egyenlőtlenség alá-és-fölérendelt mindennapos “természetességével”.
    A magyar néppel, társadalommal, kulturával, gondolkozással és viselkedéssel van a (nagy) baj. Ez a nép semmiesetre SEM európai, a nyugati “európai” társadalmi viselkedés mércéjével mérve.
    Mi (remélhetőleg) 8 hónapon belül el- és visszaköltözünk – végleg.
    Neked pedig sok szerencsét itt.

    1. Post
      Author
      Zsofia

      Szia Viktor!

      Megértelek Téged is! Amit írsz, az sajnos valóban sokszor tapasztalható Magyarországon. Én is látom. Ezen kívül minél tovább vagy távol, annál nehezebb hazaköltözni és visszailleszkedni szerintem. Ugyanakkor én most 40 éves vagyok és magam körül egy változó, modern, okos, szorgalmas generációt látok (már akit hagynak dolgozni, mert a közszféra egy más tészta, de az emberek jó szándéka sokszor ott is megvan csak lehetőség nincs a normális munkavégzésre)
      Budapest és a vidék viszonylata szerintem megint más (vidéki kisvárosban már én sem tudnék élni, az általad felvázolt mentalitás miatt). Pesten nem érzem, hogy ennyire elavult, lusta és hozzá-nem-értő lenne a hangulat és az élet. Igaz, én multiknál dolgoztam régebben is és ott már a nyugati munkamorált tanultuk, alkalmaztuk, nyitott, okos és barátságos külföldi kollégáktól tanulhattam sokat.
      Meglátjuk. Én optimista vagyok, de nem tartom kizártnak, hogy valamikor még újra külföldön éljünk. Egy fecske nem csinál nyarat,tudom, de ha én kicsit hozzá tudok tenni az én európai gondolkodásmódommal ahhoz, hogy itthon az emberek gondolkodásmódja változzon és találok magam köré hasonló embereket és még egy kellemes életszínvonalat (nem luxust!) is tudok magunknak biztosítani, akkor maradunk. De erról majd inkább 1 év múlva, addig úgysem derül ki semmi igazán…
      Sok szerencsét nektek is külföldön!!! Minden jót!
      Üdv:
      Zsófi

    1. Post
      Author
  2. Pingback: Egy hónapja ismét Magyarországon - StartHírek

  3. Szabados Edina

    Szia Zsófi!A napokban költözünk haza Németországból Budapestre 3 gyerekkel,2 év után.Nehéz döntés volt.Jó volt olvasni,ti hogy hoztátok meg a döntést,hogy kerested kint az utad és hogy keresed most otthon.Sok sikert a vállalkozásodhoz.Izgalmasnak tűnik.Mi most épp az átállásra /váltásra koncentrálunk….Üdv.Edina

    1. Post
      Author
      Zsofia

      Szia Edina!

      Köszönöm, hogy írtál. Nagyon nehéz szerintem már családdal költözködni és döntéseket hozni, de a mai világban az a jó – meg a rossz is – hogy az ember bármikor úgy dönthet hogy összepakol és világgá megy (újra!). A váltás valóban időbe telik, ezt a saját bőrönöm nagyon érzem és még mindig minden olyan furcsa itthon pedig már 1 hónap is eltelt. Persze amí nincs meg egy napi ritmus, munka-ovi-egyebek, addig nehezebb visszailleszkedni. Érdekes, hogy mindig a mókuskerék ellen lázadok, de amikor nincs egy kerete az életemnek akkor olyan bizonytalannak és instabilnak érzem. Fura dolog…

      Szeretném felvenni a kapcsolatot a hazaköltöző magyarokkal, ezért készülőben van egy program a Határátkelővel közösen, remélem ott esetleg majd összefutunk. Ha privátban innál egy kávét velem, arra is kapható vagyok akár később is ha rendeződnek a dolgok Budapesten! (a gyerekeket is összeereszthetjük, az enyém 5 éves)

      Üdv:
      Zsófi

    2. Lux

      Elcseszed a gyerekek életét…agymosás, fasiszta diktatúra…bánni fogod. Én 39 évesen kezdek nyelvet tanulni. Addig húzok innen, amíg nem lesz a kerítés kifelé is lezárva!!!

      1. Post
        Author
        Zsofia

        Én nem így gondolom, de megértem a Te álláspontodat is. Annak lehet az agyát mosni, aki azt hagyja is, persze tény, hogy a környezetünk nagyon meghatározó tényező az életben, de mi dönjük el hogy milyen emberekkel vesszük körül magunnkat és mit olvasunk el vagy nézünk meg. Magyarországnak ma szerintem 2 teljesen különböző arca van. AZ egyik az agymosott, fasiszta diktatúra, ahogy írod, a másik pedig az a modern, igyekvő, agilis, nyelveket beszélő, magát képző, nyitott réteg, aki a multiknál dolgozik vagy vállalkozó (akár kicsi akár nagy) és pozitívan építi az országot és magát is. Szerencsére Budapesten ez utóbbiból többet tapasztalok. Mivel pécsi vagyok és járok haza rendszeresen, ott sajnos nem a nyitott, haladó vonal képviseli magát, de vidéken mindig nehezebb.

        Remélem jól megy a nyelvtanulás és őszintén sok sikert kívánok Neked külföldön és itthon is!

        Üdvözlettel:
        Zsófi

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *