14 hónap

Mint a kisbabáknál, én is sokszor hónapokban számolom franciaországi tarzózkodásom idejét. Mit illik vajon ilyenkor érezni, amikor az ember a nyugati jólétben lubickolhat? Természetesen örömöt és boldogságot. Ez meg is van, de nem felhőtlen.

Milyen érdekes, hogy a saját magunk belső vívódásait mennyire nehéz megszüntetni. Nem úgy megy, hogy beveszem a gyógyszeremet és várom, hogy elmúljon a fejfájás. Engem a társadalmi beidegződések és elvárások is nagyon szoktak nyomasztani, de most kezdem úgy érezni, így a negyven felé közeledve, hogy nem nagyon érdekel, hogy ki-mit gondol rólam, illetve az életemről. Ennek ellenére, mégsem tudom sokszor levetkőzni a belső szorongásaimat. Például, vegyük azt, hogy nagyjából 10 hónapig nem találtam munkát. Miféle ember vagyok én, aki nem dolgozik “csak” nyelviskolába jár és a családjával foglalkozik – gondoltam. Milyen hülye voltam, hogy csak szapultam magamat – persze csak legbelül – miközben nagyon igyekeztem beilleszkedni, tanulni, barátokat szerezni. Főleg, hogy francia nyelvtudás nélkül esélyem sem volt semmilyen állásra. Most, hogy középfokon beszélek már és egy picit jobban értek is, most sincs igazából.

Külföldre menni azért jó, mert az ember annyi féle dolgot lát. Hiába éltem négy évig New Yorkban és láttam egyet s mást, Magyarországon élve még mindig úgy éreztem, hogy csak egyféle módon lehet élni. Talán azért itt nyílt ki a szemem, mert a franciák mások. Itt nem munkamániásak annyira az emberek, mint Amerikában. Ahány emberrel összehozott az élet Nantes-ban, annyi féle módon élnek. Van aki siet vissza dolgozni baba után és 3 hónap után bölcsibe adja, van aki a két éves gyereke mellett stabil állásokat utasítgat vissza, mert még nem akar teljes munkaidőt. Van aki három gyereket nevel és 4 éve nem dolgozik, de nem is bánja, jól érzi így magát. Szóval van itt minden, ahogy otthon is, csak itt senki sem ítélkezik a másik felett és nem próbálja meggyőzni a maga igazáról, illetve irigykedést sem nagyon tapasztaltam. Igaz, az anyagi biztonság és a munkanélküli időszak állami támogatása nem hasonlítható az otthonihoz, szerintem ezért is tudnak a francia nők könnyebben úgy élni, ahogy szeretnének, és nem ahogy a kényszer diktálja.

Az angol nyelviskola ötletét a piaci igények és a végzettségem áldásos egybeesése adta, annak ellenére, hogy nem akartam angolt tanítani. Nem lehetett viszont válogatni, mert nem volt miből, ugyebár. Májusban lettem egyéni vállalkozó, azóta hirtetem a Nantes English Corner-t, az itteni “Jófogáson”, szórólapokon és a Facebook-on. Persze nyáron nem történt semmi, de most már akadnak tanítványaim. Igaz még mindig kevés, ezért önkéntes órát is vállaltam a France-Grande Bretagne angol kúltúramegőrző klubban, de nem hozott semmi extrát. Sem kapcsolati sem tanítványi területen. A magántanítványok pedig, ahogy megjelennek úgyanúgy el is tűnnek néha. Van aki nagyon elszánt, sokat ígér, heti két alkalommal is járna akár, aztán három hét után egyszer csak szó nélkül eltűnik. Nem jön többet, és azt sem mondja fapapucs. Szerencsére nem ez a nagy átlag, de azért akkor sem könnyű a felnőtt nyelvoktatás terén az elhivatottságot bebiztosítani, még úgy sem, hogy én négy órára előre elkérem a tandíjat, azaz nálam havonta kell beiratkozni és előre kifizetni az adott hónapot. Ezt a módszert az igen remekül működő, francia nyeviskolámban láttam és onnan adaptáltam.

Az egyetlen igazi sikerem az a nyugdíjasklub, ahova bementem, bemutatkoztam és mondtam, hogy én bizony ott angol órát tartanék a szépkorúaknak. Az első 7 hetes etap során egy csoportom volt , amelybe 3-5 hetven és nyolcvanöt közti lelkes tanítvány járt. Most pedig, az őszi szület után úgy fest, hogy a következő 7 hétben a téli szünetig már kettő csoportom is lesz és lehetséges hogy egy harmadik is indulhat. S hogy miért tanulnak? Van, aki utazni szeretne, van akinek a gyermeke és unokái külföldön élnek és van, aki csak az agyát tornáztatja. Innen csak jó visszajelzést kaptam, mind a “diákoktól” mind a klubvezetőtől. Mégis, elégedetlen vagyok. Ez továbbra is csak hat-hét angol óra egy héten. Arra elég csak, hogy ne legyek depressziós, mert hétfőn, csütörtökön és pénteken találkozom emberekkel és ki is mozdulhatok a nyugdíjasklubba. A türelem a vállalkozásban kulcsfontosságú, de abból nekem nincs sok. Nagyjából úgy látom, hogy addigra sikerülne itt felépítenem a nyelviskolát (több tanárral, csoportokkal) vagy találni egy alkalmazotti állást, mire letelik a tervezett két évünk. Leginkább talán 3-4 év alatt sikerülne úgy beilleszkedni, hogy igazán jól érezzem magamat. Jelenleg viszont utálok otthon dolgozni, szeretnék több társaságot magam körül és inspiráló kollégákat és persze rendes pénzt keresni. Ergo, elkezdtem állás után nézni Magyarországon. Nem őrült módon, de ha találok valami igazán testhezállót azt megpályázom. Ha beleszeretek egy állásajánlatba és a cég hajlandó Skype-on interjúztatni, csak akkor indulunk el előbb mint a tervezett 2018 júliusi hazaköltözés. Hogy még éppen a nyári ubokrkaszezonra hazaérjek ami a munkakeresést illeti, hát igen, a jó időzítés fél siker (lenne)! Mennék is, de maradnék is. Persze ezt nem lehet, de majd meglátjuk mit dob az élet. Bármi megtörténhet, még a lottón is nyerhetünk!

Kicsit félek hazaköltözni, mert érzem, hogy megváltoztam. Hogy jó vagy rossz irányba, azt nem tudom, de máshogy állok kicsit a dolgokhoz, máshogy gondolkodom. Nagy hatással volt rám Franciaország, az itteni mentalitás és az itteni élet. Egyetlen egy dolgot tudok csak említeni, ami nem tetszik itt. Ez pedig az, hogy egyes szakorvosokhoz (pl. bőrgyógyász) csak a körzeti orvostól kapott beutalóval lehet időpontot kérni. Ez persze csak kényelmi kérdés, de ez az egyetlen dolog ami bonyolultabb kicsit mint otthon. Minden más egyszerűbb és szinte mindent lehet online intézni.  Amerika után is egy kisebb sokk volt visszaköltözni Pécsre, szerintem hasonót fogok átélni ha majd Budapestre hazamegyünk. Legjobb lenne persze Pécsre hazamenni, de attól tartok, hogy ott állásügyileg úgyanúgy el lennék lehetetlenülve, mint Franciaországban, csak más okok miatt.

Jó lenne itt maradni. Itt minden jó, bár az élet nehézségei ugyanúgy jelen vannak, de a nehezítő tényezők sora rövidebb. Az őszi szünetben itt volt anyukám egy hétig. Sokat kirándultunk a városban, múzeumba mentünk, játszótereztünk, társasoztunk és jókat ettünk-ittunk. Ma utazott el. Szomorú vagyok. Olyan vagyok, mint egy gyerek, nem bírom a vakáció végét! Szerencsés vagyok. Hálás vagyok.

Facebooktwittergoogle_plusredditpinterestlinkedinmail

9 thoughts on “14 hónap

  1. Kedves Zsófi!

    Tök jó olvasni a blogodat, rendszeresen szoktam! Középiskolás történelmi órák után megmondom őszintén nem voltam egy nagy Francia fan… Azonban kicsivel több mint két éve lett egy barátnőm (most már csak ex sajnos) aki kint tanult Strasbourgban. Miatta nagyon sokszor jártam ki, és fordultam meg Strasbourgban, Colmarban, Párizsban. Nagyon megtetszett a kinti lét és imádom Franciaországot, nagyon megszerettem.

    Elkezdtem tanulni a nyelvet, de bőven kezdő vagyok. Legszívesebben csapot papot hátra hagyva költöznék, de ahogy nálad is olvasom angollal semmit sem érnék el, de ha lenne egy jó magabiztos franciám se biztos (gyarmati hátszél miatt az egyszerűbb munkák is kb. kilőve, legalábbis így érzem, plusz a te leírásod alapján is így érzem ami a munka keresést illeti), ez azért végtelenül elszomorít. Mondjuk az érdekes tapasztalat volt számomra, hogy amíg angolul próbáltam boldogulni, nem igazán sikerült, inkább falakba ütköztem. Amint már Franciául kezdtem a mondandóm mindenki tök segítőkészé vált és utána szívesen váltottak angolra, amolyan na segítek ennek a kis “szerencsétlennek ha már így próbálkozik” :D. Kezdem a reményt elveszteni, hogy ide kijövök és dolgozhatok, élhetek. Mindenesetre neked kitartást és én innen hazulról azért irigykedve olvasom a blogod! 🙂

    Üdv,
    Krisztián

    1. Kedves Krisztián!

      Örülök, hogy olvasod a blogomat. Azt kell, hogy mondjam, hogy fantasztikus Franciaországban élni, ha van munkád. Minden értelmes ember ilyen világra vágyik, legalábbis én úgy érzem, hogy abból amit reálisan meg lehet valósítani az életben, hogy jól élj, azt a franciák megtették.

      Viszont a nyelvtudás kell, ez tény. Felsőfokú (talán erős középfokú) tudással lehet jó munkát kapni. Az is probléma, hogy a magyar diplomákat nem fogadják el automatikusan. TEhát nagyban függ attól, hogy milyen területen dolgozol, dolgoznál. Vállalkozni nagyon könnyű, ami az adminisztrációt illeti és ha van egy jó ötleted meg némi tartalékod, ez talán a legjárhatóbb út kezdetben.

      Plus hiába élsz kint, nem tanulsz meg gyorsan franciául jól, ha nem jársz be munkahelyre, mint én. Ezért járok egyfolytában nyelviskolába, annak ellenére hogy sok pénzt felemészt, és néha abbahagyom, de újrakezdem. Nem akarom hogy 1-2 év kinti lét után úgy menjek haza, hogy nem beszélem jól a nyelvet. Az írás pl. nagyon nem megy sajnos mert nincs kinek írnom. Nehéz ügy. Róka fogta csuka, mert egy munkahelyen az ember pikk-pakk belejön ha már vannak alapok, de nem vesznek fel, ha nem beszélsz szuperül. Ez a fő nehézség, minden náció ezzel kűzd akit megismertem a nyelvsulikban.

      Meglepően diplomafüggőek itt, például egy kozmetikai boltban, ahol iszonyat sokan vásárolnak mert bio, és keresnek eladót, de csak kozmetikusi diplomával vesznek fel. A valóságban tudom, hogy én el tudnám látni már ezt a munkát és 2 hét alatt megtanulnám mi mire jó. 1 évig dolgoztam otthon egy kozmetikai cégnél, és 4 évig virágboltban, tehát kis tapasztalat is van, mégsem jöhettem szóba. Hát így megy ez.

      Jó lehet még az otthonról, interneten végezhetó munka, ha ilyet tudnál végezni (és ha a habitusodnak megfelel – nekem nem, én depis leszek otthon), amit angolul vagy magyarul is lehet csinálni.

      Szóval nincs lehetetlen, de a tényekkel érdemes számolni. Ha ez a vágyad és nincs senki aki miatt Magyarországon fontos maradnod – én sietek haza anyuklámhoz – akkor meg lehet csinálni. Nantes egy szuper város, minden héten több száz állás van az indeed.fr oldalon, igaz rengeteg a pályázó is! Nem tudom. Mindent lehet, csak idő kérdése, az idő alatt peddig valamit enni kell. 🙂

      Minden jót!
      Üdv:
      Zsófi

  2. Kedves Zsófi!

    Köszönöm a választ! 🙂 Hmmm… Én multikatona vagyok, szóval saját szaktudásom amire azt gondolnám, hogy ott érték lehet (pl.: burkoló vagy villanyszerelő stb.) nincs, legalábbis kétkezi. Szellemi munka területén pedig, annyira nem vagyok spéci területen (mint pl.: egy jó programozó) ami miatt engem alkalmaznának egy franciával szembe… Ilyen szempontból reálisan látom a dolgokat. Saját exemen is megtapasztaltam, hogy ő eleve különleges tudást szerzett a francia egyetemen és még is mennyire nehezen ment neki. Nem állna tőlem távol a két kezi munka sem, végül is valahol el kell kezdeni 🙂 Ahogy te is írtad, komolyabb kötelék nincs. (feleség, gyserekek, barátaim egytől egyig már leléptek)

    Nem semmi, hogy egy bolti eladói munkakörbe is ilyen diplomát kérnek. :O Én nekem volt egy gyenge próbálkozásom Nizzába egy pékségbe.. jó fej volt a tulaj, mert mondta, hogy állást nem tud ajánlani, de nagyon szívesen megmutatja, hogy mit hogyan csinálnak. 🙂 Tudom butaság, de már volt hogy a légió is eszembe jutott 😀

    Üdv,
    Krisztián

  3. Kedves Krisz, nézz körül az olyan ügyfélszolgálatos melók között, ahol magyar nyelvtudást kérnek. Meggazdagodni nem fogsz belőle, de egy középfokú francia és anyanyelvi magyarral már lehet munkát találni Ftanciaországban. Kezdésnek jó lehet.
    Üdv:
    I

    1. Kedves Izabella!

      Hol érdemes úgy keresni, hogy kifejezetten ilyen ügyfélszolgálatos melókat találjon az ember?

      Üdv,
      Krisztián

  4. Franciaorszag azert jo mert intellektualisabbak es jobban tudnak absztrakt modon gondolkodni mint mashol Europaban. Egyebkent nagyon nem ajanlom: ha nincs parizsi akcentusod vagy ha nem a Szornyeteg Lajos egyetemen szereztel diplomat akkor korberohognek. Idegenkent a jobb allas megcsipesehez akkora energia kell amekkoraval Londonban vagy ENy-Europaban kozep- vagy felsovezeto lehetsz.

    A szabalyokat pont nagyivben leszarjak ( pl autopalyan itritalja oket ha valaki a megengedett sebesseggel megy, bumperkleven-eznek, befekeznek, gyalogost a zebran elutik) es KOSZOSAK. Ja igen: a gyerekeket nem igazan szeretik es a penztarosnok rendszeresen pofakat vagnak ha a toluk kspott aproval fizetnek.

    Kulon idegesito h. a munkahelyen nem direktek, korulmenyesek, (munkahdlyi) politizalnak, meetingekre 15 perces kesessel birnak befutni.

    Fr. helyett mindenkinek ajanlom Hollandiat es Daniat. Idegenkent is lehet karriert csinalni, nyitottak, toleransak es gigyelnek egymasra. A 2 nyelvvel osszesen nem megy el annyi ido mint az atkozott franciaval.

    1. Hát igen. Hollandiát én is ajánlom. A sógornőm ott él, és kb 1 év alatt megtanult szuperül hollandul, igaz németül és angolul is beszélt előtte, de akkor is! A holland oldalról a család szuper kedves, nyitott, befogadó. Nem utolsó, hogy a hollandok jól beszélnek angolul…nem úgy mint a franciák.

      A gondolkodásmódban egyetértek, ezt eddig nem tudtam jól megfogalmazni, csak éreztem hogy valamiben más, de a munkavállalás nehézségei léteznek, tisztelet a kivételes eseteknek. Egyedül azzal nem értek egyet, hogy koszosak, ezzel a problémával én még nem találkoztam, de el tudom képzelni, hogy a külvárosi, szegényebb kerületekben más a helyzet, mint a belváros és környékén. Mindenesetre a mi ovinkban nincs büdi gyermek. 🙂

  5. Szerintem egyszerúen nem szabad hazajönni, különösen nem hosszabb külföldön töltött idó után. Mi 16 év után költöztünk haza, megszokhatatlan és az ország csak addig élhető, amíg nem nézel bele az első Tv híradóba vagy nem kell orvoshoz menned és persze ha sok pénzed van.
    Nem érdemes.

    1. Kedves Ferenc!
      2 év után talán nem lenne olyan nehéz mint 16 után. Azt el sem tudom képzelni, hogy milyen érzés lehetett Önöknek!

      Reálisan látom én is, hogy Magyarországon sok a probléma, minden szinten, de az nem változtat azon a tényen, hogy nem tudok rendszeresen édesanyámmal találkozni, aki nem láthatja rendszeresen az unokáját. Nekem nincs nagy családom otthon, ketten vagyunk anyu (71) és én.

      Közeli barátam olyanok, mint a testvéreim, akiknek az életében nem tudok jelen lenni. Kerek születsénapok, gyerekszületések, minden ilyesmi kimarad. Ez elszomorít.

      Igaz, nekem Budapesten rendre jó állásaim voltak, külföldi tulajdonú cégeknél dolgoztam angol tolmácsként/irodavezetőként. Abban bízom, hogy egy hasonló pozíciót találok majd a jövőben is (plusz francia nyelvtudással), ha tényleg úgy döntünk, hogy irány Budapest. Jelenleg még bármi lehet, lehet hogy maradunk.

      Üdvözlettel:
      Zsófia

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *