Michelin csillag

Budapesten jelenleg négy Michelin csillagos étterem van, Nantes-ban pedig egy, egyetlen kis csillagocskával. Ez a dolog mindig ott lapult a gondolataim legmélyén, hogy majd ha egyszer gazdag leszek, akkor…illetve amikor főzős témájú filmeket nézek – mert azokat mindig megnézem – akkor szokram arra gondolni, hogy milyen jó lenne kipróbálni egy igazán elegáns éttermet. Csak egyszer. Persze mindig akad előbbre való dolog az életben, mint hogy tízezreket egy étteremben hagyjunk. Talán azt hozzá kell tennem, hogy általában a cipők, ruhák és szépségápolási szerek elviszik a büdzsém nagyobbik részét. Pedig mennyire nincs igazam. Tárgyak helyett jobb élményeket gyűjteni.

Az a csodálatos szerencse ért minket a férjemmel, hogy az anyósom meghívott minket is a szülinapi ajándékának elköltésére, ami egy ebédmeghívást takart Nantes Michelin csillagos éttermében, a L’Atlantide-ban. Nem lehetek neki és apósomnak elég hálás ezért és ezt nem csak azért írom, mert tudom, hogy követik a blogomat. Merci Françoise et Jean-Yves!

Pénteken mentünk ebédidőben, de a Loire melletti domboldal tetején álló étterem minden asztala foglalt volt. A vendégsereg vegyes volt, egy asztalnál két hölgy, másiknál két úr ebédelt, volt egy üzleti ebédnek látszó társaság öltönyös urakkal, és több vegyes társaság, ami lehetett családi, baráti, vagy üzleti találkozó is.

Maga az épület, amely egy csinos kis kőfal mögött bújik meg,  a 19. században épült, ehhez építettek hozzá egy modern, szögletes, üvegablakokkal teli külső részt. Az emeleti szobákban aludni is lehet, de az egész igazán nem nagy, inkább barátságosan elegáns. Azért egy kis tavacska is helyet kapott a kertben és az aranyhalak sem hiányozhattak.

A menü itt található, mi az elsőt ettük, amelyet kizárólag hétfőtől péntekig leget választani. Előétel, főétel és desszert trióban 40 euróba kerül (12 000 ft körül), de ha az ember a fentiek közül csak kettőt akar enni, akkor már 32 euróért (9600 ft körül) is megebédelhet hétközben. Szigorúan bor és kávé nélkül, de ha vágyunk egy pohár borra és egy meleg italra akkor plusz 6 euróért azt is kaphatunk, hovatovább 10 euró fejében két féle bort is kóstolhatunk az ebéd mellé és kávé vagy tea zárhatja az étkezést. Ha úgy vesszük, van jópár budapesti étterem, ahol majdnem ugyanennyit el lehet költeni egy három fogásos ebédre vagy vacsorára.

Az előétel előtt kaptunk még amouse bouche-t, ami egy falat ételt takar, hogy ezt magyarul hogy hívják a gasztronómiában, azt hirtelen nem mondta meg nekem a gugli. A lényeg az, hogy egy tányéron hoztak 12 kis falatot, golyó vagy kocka formájában, olyanok voltak, mintha sós bonbonok lennének. Az egyikben csiga volt, a másik feketeolivás a harmadik kéksajt habos. Most ettem először csigát, de csak azért mert valamibe be volt bugyolálva és inkább egy burgonyakrokett-golyóhoz hasonlított. Finom volt.

A kenyeret, baguette-et egy külön pincér hozta és adott mindenkinek egy-egy darabot. Aztán persze visszajött, nem kell aggódni. A bort egy hölgy hozta és pár szóban be is mutatta. Az ételeket egyaránt. Sokan forgolódtak körülöttünk, én mégsem éreztem ezt terhesnek, mert valahogy nagyon diszkréten csinálták és azonnal el is tűntek.

Azért sikerült Julia Roberts nyomába lépnem (Micsoda nő-éttermi jelenet), bár kifejezetten nem vágytam erre. Az történt ugyanis, hogy volt egy mesés, kerámia tál, amely a vajat tartalmazta, de inkább egy szappantartóhoz hasonlított és a vajazó kés mellette egy dizájnos kis fadarab volt. Annyira dizájnos volt, hogy én teljes meggyőződéssel, azonnal fordítva fogtam meg és kezdtem el használni, amikor a családom figyelmeztetett arra, hogy a kés nyelével vajazom a kenyeremet, nem pedig az élével. Szerencsére hamar szóltak, de csak remélhetem, hogy nem látta senki más.

Az előétel vörös tonhal volt ropogós bundában, helyi termelőtől származó répával és némi öntettel, amit nem ismertem fel, de nagyon ízletes volt. Az adag nem volt miniatűr, három kis halguriga és a zöldségek hosszában majdnem végisértek a tányéron.

Főételnek szintén halat kaptunk. A merlu, egy tőkehal, amelynek nagyon fehér a húsa és itt éppen roston készült; hihetetlenül puha és szálkamentes. A köret talán furcsának tűnhet, de kellemes meglepetésként ért. Zeller volt mellé. Egy szárzeller rész, rózsaszínben pompázva, egy kis zöld zellerszósz és egy hagyományos zellerkarika. Slussz-passz. Meglepő volt számomra, hogy a zeller mennyire ízletes lehet, mivel én sosem szerettem még a levesekben sem, egyedül azóta barátkoztunk össze, mióta a komaasszonyom felhívta a figyelmemet a zellerkrém levesre.

Aztán ugyebár ott van a desszert. Egy szuper kis ekler fánkot turbóztak fel posírozott körtével, tonkabab habbal és csokilappal a tetején. Ha ez még nem lett volna elég, a kávé mellé jött még egy kis édes ajándék. Mindenkinek 3 kis édes, kekszes-vagy csokis falat. Egyszóval elmondhatom, hogy nem minden puccos étteremben marad éhes a vendég a végén, itt pedig aztán abszolúte nem! Este nem is tudtam vacsorázni, annyira tele volt még mindig a gyomrom, csak egy gyógyteát ittam. Igaz, azt hozzá kell tenni, hogy 13:00-15:00 óra között fogyasztottuk el az ebédünket, így könnyen kitarthatott estig!

Nagyon nagy élmény volt és nekem minden nagyon ízlett. Ugyanakkor nem vagyok benne biztos, hogy ha 15 évvel ezelőtt kóstolom meg, amikor a magyar konyha ízvilágán kívül csak az olaszt ismertem, tetszett volna. Az utóbbi 13 évben sokat fejlődtem kulináris szempontból –  a céges buliknak és a családom francia részének köszönhetően – és most eljött ennek a jutalma.

Facebooktwittergoogle_plusredditpinterestlinkedinmail

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *