Nemzetközi pogácsa party

Miután augusztusban teljesen kiborultam azon, hogy nem haladok semmivel semerre úgy igazából, nincs rendes munkám, nem lehet semmit intézni a nyár végén a franciákkal és közeleg az egy éves évfordulója a kiöltözésünknek, a dolgok 180 fokos fordulatot vettek szeptemberben. Kár, hogy nem volt türelmem kivárni az őszt és a negatív gondolatspirál stresszhez a stressz pattanásokhoz, azok kapargatása pedig egy szép kis bőrgyulladáshoz vezetett valamilyen kis fertőzéssel megspékelve. A rosszkedvemnek nyoma sincs, csak a ronda foltok éktelenkednek még mindig az államon, de hamarosan mehetek bőrgyógyászhoz, addig pedig egy alapozó szinte csodákra képes.

Annyira feltöltődtem azzal, hogy már 4 tanítványom és egy csoportom van, mitöbb egy kis fordítási munkát is kaptam szeptemberre, hogy rengeteg energiám lett a társasági élethez is. Lássuk be, hogy amikor nagyon nem megy a szekér az ember nem azt akarja látni, hogy mindenkinek jobban megy, mint neki, nemde?

Most jöttem rá, hogy nekem nincs francia barátom. Ivo barátai franciák, de őket nem én szereztem, csak kaptam. Öszintén szólva, nem tudom, hogy a franciák mennyire szívesen kötnek szorosabb barátságot más nációkkal.  Úgy gondolom, hogy a francia nyelvtudás a kulcs ebben a kérdésben. Ha jól beszéled a nyelvüket, hamarabb befogadnak. Aztán ott van az a néhány rendkívül türelmes francia, aki tényleg megvárja, amíg kinyögöd azt a mondatot. A férjem családja abszolúte befogadott, de az azért mégiscsak más egy picit. Igaz, nem is dolgozom francia közösségben. Tehát megint a nyelvtudással találjuk szembe magunkat, mert ha jobban tudnék franciául, lehetnék office manager bármelyik cégnél, és barátkozhatnék a francia kollégáimmal.

Ezeket egyáltalán nem panaszként írtam, csak elmélkedés képpen. Arról, aki külföldön él mindenki azt gondolja, hogy nagyon gyorsan megtanulja az adott ország nyelvét. Gyorsan talán igen de nagyon gyorsan azért nem. Plusz sok múlik azon, hogy egyáltalán jár-e az ember bármilyen közösségbe.  Az is igaz, hogy én örömmel kerestem és találtam is angolos közösségeket és boldogan jártam el velük, mert egy kicsit ki tudtam kapcsolódni a nyelvtanulás fárasztó mindennapjaiból. Maradt a baguett vásárlás a hétköznapokra, de ezalatt azért nem lehet annyit fejlődni franciából.

Szóval a barátaim. Japán, kambodzsai, ír, fülöp-szigeteki, amerikai, magyar. Így néz per pillanat a baráti köröm itt Nantes-ban. Elég vicces és nagyon szuper. Ennek a nemzetközi hangulatban is köszönhető, hogy az emberek itt rendkívül érdeklődöek a másik kultúrája és ételei iránt.

Mivel a nyelvtudásom már olyan remek, hogy egy pogácsasütő tanfolyamot le tudok vezényelni franciául, és a gyerekes barátaim nagyon cukik, úgy gondoltam, hogy szervezek egy ilyen kurzust nálunk. Itt nagyon divatos amúgy is a 4-5 éves gyermekeket mindenféle foglalkozásokra vinni, szerencsére mértékkel. Korina egyetlen helyre jár, tornázni, mert azt hittük, hogy a kis energiabombánknak majd jót tesz a sport és hamarabb elalszik. Imádja a foglalkozást, de alvásról azért szó sincs!

Hétfő délutánra tehát meghívtam a japán barátnőmet a kisfiával, a kambodzsai barátnőmet a kislányával és a magyar barátnőmet a két kislányával, hogy megtanítsam őket pogácsát sütni (persze nem a magyar kontingenst). A nemzetközi légió most látott először friss élesztőt például. Ilyenkor sokat gondolok arra, hogy mennyire nem evidens az élet és hogy mennyi mindent készpénznek veszünk. Nagyon tetszett nekik az élesztő.

Azért a beszerzés kalandos volt. Itt nem lehet élesztőt kapni a szupermarketben vagy ABC-ben, akárhogy is nevezzük az Auchan-t vagy a Carrefour-t, hanem a pékhez kellett járulnom, hogy friss élesztőt kaphassak. A mértékegységek átváltása iskolás korom óta kísért és ha izgulok még azt is elfelejtem, amit tudok. A franciák grammban kalkulálnak a receptjeikben, mi magyarok pedig dekagrammban. A pékségben állva valahogy mégis az jött ki a számon, hogy 500 g élesztőt szeretnék, holott csak 5 dkg-ra lett volna szükségem. Valahonnan hátulról hozták elő és nagy tanakodás volt az árral kapcsolatban, amikor megláttam hogy mekkora kockát fogok kapni, és rájöttem a bakimra. Amikor próbáltam elmagyarázni, hogy mit vétettem csak még jobban belegabalyodtam az egészbe, már húszan vártak mögöttem, úgyhogy annyit tudtam csak kinyögni, hogy a felét szeretném csak. Na nem baj, majd csinálok belőle arcpakolást.

A gyerekek és a felnőttek is nagyon élvezték a pogácsa készítését. A kovászt a felnőtteknek tudtam csak megmutatni, mert a gyerekek ezalatt Korina szobájában tevékenykedtek, de aztán nagy örömmel jöttek sütni. Én gyúrtam a tésztát, a gyerekek pedig mértek és adták nekem a lemért hozzávalókat a tésztához. Igazán nekik való dolog ez, ajánlom mindenkinek, mert nem baj, ha kicsit ez-az mellémegy, csak összeszedi az ember a kezével és gyúrja tovább a tésztát. Ezután mindenki kapott egy golyót a tésztából, amit kinyújtott és kiszaggatott. A haramadik körben már készültek kukacok és csigák is. A szülők is beszálltak végül, így mindenki kipróbálta a pogácsa szaggatást.

Nem nagy titok, hogy mi jött ezután. Megsütöttük és megettük!

Ha lesznek francia barátaim egyszer, talán majd nekik is megmutatom, hogy kell pogácsát csinálni. Vagy az angolul tanuló tanítványaimnak, akik ugyebár franciák, ki tudja!

A receptet pedig, amit kipróbáltunk itt találjátok: http://andi1976.gportal.hu/gindex.php?pg=33805741

Kicsit kevesebb tejföl kell bele, mert nagyon ragadt, amúgy tényleg finom kis pogi lett. Ja, és ez az adag egy hadseregnek is elég.

u.i.: szombaton újra sütöm, mert lakásavató házibuliba vagyunk hivatalosak.

Facebooktwittergoogle_plusredditpinterestlinkedinmail

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *