Nantes gyerek nélkül

A gyerek nélküli lét krónikáját azért nem sikerült időben megírnom, mert hazajött a gyerek.

Az elmúlt héten három és fél napot töltöttem teljesen egyedül Nantes-ban. Kedden nem dolgoztam, így ezt a napot teljesen szabad napnak utaltam ki magamnak. Szerdától péntekig reggel jött a tanítványom, délutánonként pedig a következő napi órára készültem, utána pedig, öszintén bevallom, hogy teljesen ellustultam.

A kedd viszont egy szuper nap volt! Reggel nyugalomban kávéztam, miközben megnéztem az angol nyelvű híreket a tévében. A készülődésre is jutott időm, így újra relfedeztem az összes sminkcuccomat, majd a neten nagy nehezen megtaláltam a címét annak a régi, városi börtönnnek, ahol graffiti kiállítást tartanak augusztus végéig.

Felkértek számos graffiti művészt, akik az épület összes belső falát összefestették, fantasztikus graffitikkel, hihetetlen hangulatot keltve az épületben. A belépés ingyenes volt, mivel ez a program szintén a Voyage á Nantes programsorozat részét képezte. (a következő 3 fotó itt készült)

A kiállítás kb. 25 percet vett igénybe, mert az épület nem volt túlságosan nagy, így ezután célba vehettem a bevásárló utcát, hogy egy vékony kardigánt keressek magamnak, mivel ezeket a kedves TGV tolvajok eltulajdonították és nem maradt semmim a 20-24 fokos napokra. Nem lett kardigánom, viszont egy piros blúz nem engedte, hogy hazamenjek nélküle.

Úgy terveztem, hogy valami klassz kis menüt eszek majd egy kellemes bisztróban, és nagyon franciásan közben nézegetem az embereket az utcán, de a büdzsémet a (nem szükségszerű, de gyönyörű) piros blúz kissé megrendítette, ezért egy olyan pékségben ebédeltem, ahol lehet szendvicseket és salátákat is kapni. Majd legközelebb franciáskodok, addig is marad a saláta + desszert kombináció. Azért egy szóra meg kell állnom a kókuszos flan-nál.

Csak Franciaországban ettem eddig flan-t és itt a klasszikustól kezdve a karamellesen át a kókuszosig, számos verzióval találkozhatunk. Ez igazából egy tejes tojáskrém és nem kell hozzá sok minden, csak cukor, tej, tojás és víz, természetesen ha egy kis vanília is van otthon az nem hátrány. Én kedden egy kókuszos változatot kóstoltam meg és annyira finom volt, hogy alig tudtam elhinni, hogy az egyik legolcsóbb pékségláncnál ilyen minőségű desszerthez jutottam. Az íze talán a franciakrémes krémjére emlékeztet, csak egy kicsit jobban összeáll. Isteni!

A Place Graslin-on a színház előtti installáció – Nicolas Darrot alkotása –  kimaradt a múltkori sétám során, ezért ezt is bepótoltam. Lehet mondani tán, hogy túl sok jót írok a franciákról és Nantes-ról, de azért fura dolgok itt is vannak. Ez a műalkotás egy óriási fekete szemetes zsákhoz hasonlított. Be lehetett menni és a közepén, a fojtogató melegben – mert a fekete műanyagra rásütő 28 fok elég fura enteriőrt eredményezett – volt néhány bronz színű tömb egymás tetején, amely meg volt világítva egy, a felette lógó lámpakölteménnyel. Hogy ez mit ábrázolt, nem tudom? Fura volt, annyi biztos. Mindenesetre a Voyage á Nantes füzetében valami ilyesmi állt: A középen lévő bronzdarabok az archaikus tüzet szimbolizálják, amely a kozmikus élet neuralgikus pontja, melyet Hécate, a hold és a mágia görög istennője véd, és amelyet egy könnyed fény tesz láthatóvá. Ez volt a szemeteszsákban, kérem szépen.

Délután háromkor kávézós randevúm volt az egyik barátnőmmel, az ír anyukával, aki amúgy profi angoltanár és saját vállalkozása volt Toursban, mielőtt Nantesba költözött volna, szóval vele nemcsak a gyerekekről szoktam csevegni (az ő kislánya 8 hónapos) hanem jócskán szóbakerül a vállalkozás ls a nyelvtanítási praktikák is.

Öt óra tájt indultunk haza, de olyan kellemesen sütött a nap, hogy gondoltam én még biztosan nem veszem hazafelé az irányt, hanem elsétálok a könyvtárba és beiratkozom. Nantes-ban több könyvtár is van, a hozzánk legközelebb lévő elég nagy, ezért reménytelien lépegettem befelé, abban bízva, hogy találok ott angol nyelvű könyveket. Azért, sajnos, franciául még nem tudok egy kömnyvet elolvasni, akármennyire is rohamosan fejlődik a nyelvtudásom, az egyelőre a női magazinok szintjét üti csak meg. Hat euróért kaptam hozzáférést hat hónapra a könyvekhez, újságokhoz , cd-khez és dvd-khez. Szomorúan konstatáltam, hogy csak egyetlen hosszú polcnyi angol regény várt rám a könyvtárban, de gondoltam, lehetne rosszabb is. Például nulla. Sikeresen kiválasztottam egy Agatha Christie-t, egy Harlan Coben krimit és egy limonádét Sophie Kinsella-tól. Vágytam egy kis Jane Austen-re de nem találtam. Lehet, hogy csak valaki kivette, majd a neten megkeresem, ugyanis le is lehet foglalni könyveket és dvd-ket a könyvtár weboldalán. Jó volt megint könyvtárba menni, legközelebb azért átnézem majd a francia kínálatot is, vagy kölcsönzök pár női magazint. Gyerekprogramokat és előadásokat is tartanak itt, ez később még jó lesz, Korinával majd feltérképezzük a gyerek szekciót is.

A dolgozós napjaimon délután elfogott a lustaság és nem mentem sehová, csak sorozatot néztem (Younger) és olvastam a frissen szerzett, könyvtári könyveimet. Igaz egyik este azért kimozdultam, mert ezért az nem járja, hogy egy bár sem kerül az utamba, amikor szabadságon vagyok a családomtól! Egyik nyelvsulis ismerősömmel találkoztam, aki abban a szerencsés helyzetben van, hogy egy francia cégnél dolgozik, és az angol piacnak az ügyfélszolgálatosa. Erre az állásra pályáztam én is anno. C’est la vie. (Igaz, nincsen elragadtatva a munkától, csak örül, hogy reggel van hova elindulnia, de azért ez mégiscsak egy rendes munkahely!)

A Hangar á bananes egy 150 méter hosszú épület, amelyben ma kávézók, bárok és diszkók kapnak helyet a Loire mentén. Ide mentünk. Az 1930-as évektől ez az épület egy raktár volt, ide érkeztek be a gyümölcsök a gyarmatokról, amikor Nantes még nagy kikötőváros volt.  A 70-es évektől kezdve pedig kifejezetten a banánszállítmányokat raktározták és érlelték itt.

A kávézók teraszairól a Loire-ra nyílt a kilátás és a fedett részeknél is az ajtók, ablakok tárva-nyitva voltak, hogy aki bent ült, az is úgy érezze magát, mintha egy teraszon ülne. A happy hour fogalma itt is ismert. Ez azt jelenti, hogy egy bizonyos időszakban féláron, vagy olcsón lehet kapni néhány italt, zömmel koktélt. Találtunk egy bárt, ahol 18:00-21:00 óráig tartott a happy hour és 2,5 euróért boldogan pörgettük a szívószálat a koktélunkban. Egy házi puncsot kóstoltam meg és valami rozés koktélt, mindkettő nagyon finom volt. Ide még vissza fogok térni, az biztos!

A Park de Procé nem csak gyerekekkel klassz úticél, hanem annak aki a fűben akar feküdni, vagy csak sétálni, esetleg jó levegőn dolgozni, annak is. Nemrég láttam egy hölgyet aki a laptopjával és a jegyzeteivel körbevéve a fűben ült, a kacsáktól nem messzire és feltehetőleg dolgozott valamin. Az mondjuk nagyon tetszik nekem itt, hogy a jó idő beköszöntével az emberek mindenhova kiülnek, mint a verebek. Nem csak a parkokban, hanem a város különböző pontjain mindenhova kiülnek, lépcsőkre, terekre, itt-ott felbukkanó zöld területekre.

Nekem ennyi fért bele, de ennél sokkal de sokkal több mindent lehet még csinálni Nantesban!

 

 

Facebooktwittergoogle_plusredditpinterestlinkedinmail

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *