Nantes nyáron gyerekkel

Eluzatott a férjem és Korinával négy napra kettesben maradtunk a városban, egészen ma délutánig, amikor a nagyszülők elvitték egy kicsit nyaralni Quiberonba, ahol az unokatesók már élvezik a Bretagne-i nyár szépségeit. Gondolom főleg a homokos strandot, a körhintát és a fagyit, mert a víz ott még mindig csak 18 fokos. Brrr.

Nantesban, a magyarországi aktuális 40 fokkal ellentétben, nagyon kellemes az augusztusi nyár. Reggelente húsz fok van, ami szépen lassan kúszik felfelé napközben és délután már igazán meleg, napsütéses órákat tölthetünk kint. Node azért nem kell megfulladni a melegben, mert csak 26-28 fok van és a szél is lengedez.

Azért lássuk be, hogy a gyereknek a legnagyobb buli a játszótér. (Ez a pálmafás csoda is az egyik játszótéren található) A gyerekvállalás előtti időkben sosem gondoltam volna, hogy szabadidőm nagy részét egyszer majd különféle játszótereken fogom tölteni. Bár, igazából nem lehet ezt szabadidőnek nevezni, mert nem én akarok odamenni. Annak ellenére, hogy egy négy évessel már nagyon könnyű feladat ez, a gyerekek ragaszkodása egy-egy aktuális játszótérhez kiborít engem. Én, ugyanis utálom a monotóniát és lehetőség szerint mindig másik játszóra mennék, ha már menni kell. Nem így a gyermekem! Olvastam valahol, hogy a gyerekek nagyon szeretnek mindig ugyanarra a helyre visszajárni, mitöbb a nyaralás tekintetében sem igazán értékelik, ha mindig újabb tájakra visszük őket (pontosabban nekik mindegy), hanem mindig ugyanoda szeretnének visszajárni.

Általában a kompromisszumos megoldások híve vagyok. A városi kóborlásokat is úgy terveztem meg, hogy mindig essen útba egy játszótér, illetve volt olyan is, amikor kifejezetten ez volt a cél. Nantesban egy kulturális programsorozatot találtak ki, “Le Voyage á Nantes” címmel, július-augusztus hónapokra, koncertekkel, kiállításokkal, fesztiválokkal, hajóutakkal és mindenféle bekategorizálhatatlan érdekességgel. Ennek a keretében a város terein felállítottak különféle installációkat. Nem találok rá megfelelő magyar szót, mert nem szobrok, de nem mind használhatók. A Place Royale-on egy-két fém pálmafát húztak fel, alatta homokot imitáló betonnal (vagy valami más anyaggal) és néhány nyugágyat dobtak a fák alá, a szökőkút mellé, ahol a megfáradt turista (vagy helybéli) pihentetheti kicsit a lábát. Pénteki sétánkat itt kezdtük Korinával. Egy pasas, aki óriásbuborékok gyártásával szórakoztatta a kisebbeket szintén a látványosságok közé tartozott. Sajnos az eső elkezdett esni, és bár volt nálunk esernyő, azért a hangulat nem volt az igazi.

Továbbáltunk a Buffay felé, ahol sok bár és kávézó található, ezek teraszain ücsörögve legeltetheti a szemét az ember egy félbevágott óriáskeréken, amelynek markoló “ujjai” vannak. Ezzel aztán tényleg semmit nem lehet csinálni, bár Korina kitartóan fel akart rá mászni, ez mégis inkább egy művészeti alkoltás, ha jóindulatúan elkönyveljük annak. Mindenesetre egy üde színfolt a városban. Itt szerettem volna kávézni a játszóterezés előtt, de esőben nem volt túl hívogató. A közeli McDonalds-ban kötöttünk ki végül, ahol az automatizált rendelésrendszer kissé kiborított. Utálom az ilyen futurisztikus megoldásokat, én szeretem ha egy ember kérdezi meg tőlem mit szeretnék inni! Mire megbirkóztam az érintőfelületen a menüvel és megtaláltam a tejeskávémat illetve Korina kis sültkrumpliját, majd nagy örömmel szorongattam a cetlimet a számommal a kezemben, rájöttem hogy ugyanúgy várnunk kell, mintha sorbaálltunk volna. Nem voltam elragadtatva, de egy jó hely volt arra, hogy várjuk az eső elcsendesedését és ráláttunk az ablakból a játszótérre is.

A nantesi szülőket egy kis eső nem zavarja. Ugyanúgy viszik a gyerekeket a játszótérre, mintha szikrázó napsütésben mennének. Jó kis egészséges életfelfogás ez, tetszik is nekem, csak nem tudom megszokni. Azért egy kicsit kimentünk mi is az esőbe játsszani. Magyarosan, esernyővel.

Szombat délután az Elefánthoz igyekeztünk, aki a szigeten lakik és egy nagy és egy kisebb körhinta között bandukol fa lábaival, orrmányából vizet fújva, tetején embereket szállítva a három szintes körhintához (egyszer láttam egy álláshirdetést, amelyben az elenfánthoz kerestek sofőrt, azaz inkább elefántvezetőt). Két játszótér is van a közelében, valamint egy kávézó és egy fagyis.

Igazi gyerekparadicsom.

 

Itt időztünk, a körhinta persze nem maradhatott ki, de a slusszpoén az volt, hogy találkoztunk egy bohóccal, aki lufifigurákat gyártott. Ilyen bohócok a magyar fesztiválokon, rendezvényeken is járnak, Korina Balatongyörökön találkozott vele először, de hosszas könyörgés ellenére sem kapott ezer forintál többe kerülő lufifigurát. Valahol azért meg kell húzni a határt a fagyik, cukorkák, nyalókák és a száz forintos zsákbamacska ajándékok tengerében, nem?

Nade kérem itt volt a lufis bohóc az orrunk előtt Nantes-ban! És jött a könyörgés, kérés, ilyen szépen még soha nem kért tőlem semmit a világon! Közelebb mentünk. Kíváncsi voltam, hogy vajon mennyibe kerül itt ez a pillanatnyi boldogság. Hallgatom a fiút, ami kedves, mosolygós, és viccelődik a gyerekekkel, miközben készíti a lufikéréseket. Nem francia, az biztos, az akcentusa is hasonlít kicsit az enyémhez amikor franciául beszélek. Miközben figyeljük a virágok, kutyák és papagájok születését magyarul nyomjuk Korinával az érveket és ellenérveket felsoroló párbeszédünket, erre a bohóc megszólal magyarul, hogy “Milyen színűt szeretnél?” Na itt lett vége az ellenállásomnak. A srác román volt, és tudott egy kicsit magyarul is és nagyon szép magyar kiejtése volt! Mondhatjuk, hogy megvett. Utólag bevallhatom, hogy ha nem egy euróért adta volna a lufifigurát, akkor is vettem volna tőle egyet. Viszont egyetlen euróért kaptunk egy piros kutyát, akit elneveztünk Zuzunak. Azért mégiscsak más hülyeségeket venni kb. 300 forintért, mint ezerért vagy többért. Mindenki boldog volt végül. Azért azt sajnos hozzá kell tennem, hogy Korina hazaszállította Zuzu kutyust és utána soha többé rá sem nézett. 300 forint, a pillanatnyi boldogság ára.

Szombat este egy használt biciklit mentünk még megnézni, amit a magyar jófogás itteni megfelelőjén, a leboncoin-on találtam. Kicsit lemaradtunk ugyanis pedálos biciklik tekintetében, mert először futóbiciklit vettünk (milyen hülyeség, hogy bedőltem ennek) és bár az oviban már próbálta a háromkerekűt tekerni, most nyáron egy kis barátjának a pedálos, pótkerekes bicaját kipróbálva már nem volt visszaút. Neki is kellett pedálos bringa. Az út 45 perc volt oda és ugyanennyi vissza, viszont az úr nem volt otthon a megbeszélt időpontban. Hát, van ilyen. Korina iszonyatosan csalódott volt, én meg fáradt mert visszafelé az út egy részén a karomban kellett cipelnem a bánattól kipurcant kis hercegnőt. Viszont otthon csöngött a telefonom és este fél 9-kor kérdezte az úr, hogy ha elhozza hozzánk autóval a bringát, akkor leugrunk-e megnézni. Nagyon kellemetlenül érezte magát, hogy a semmiért mentünk. Na jó, gondoltam, nézzük meg. Lementünk, kipróbáltuk, megvettük.

Az új bicajjal már vasárnap reggel útnak kellett indulni a szombaton már feltérképezett játszótérre (hurrá!). Amikor én még csak a tejeskávémat szürcsölgettem álmosan, Korina már felöltözve, cipőben várta, hogy elinduljunk. Na kérem, ilyen az, ha van motivációja a gyereknek. Vicces.

Mindenesetre, hogy én is lássak új tájakat, a szieszta után elindultunk, hogy felfedezzük az egyik városi betonmedencét a közelünkben, mert jó meleg lett. Az egyik gyönyörű park, a Parc de Procé mellett van egy kis elkerített játszótér, amelynek a közepén van egy betonmedence. Ezt nyáron feltöltik vízzel és lehet benne pancsolni. Külalakra semmi extra, egy jó kis szocialista betonmedence megfelelője is lehetne, de a hely igazi varázsa a praktikumában rejlett. Medence, közvetlenül mellette a játszó, körben néhány pad és sok árnyékos hely a fűben. Strandfíling volt. Kezemben a Keszthelyen vásárolt regényemmel ugyan számtalanszor helyet módosítottam, hogy mindig lássam Korina merre tevékenykedik, de közben olvastam és süttettem magamat a napon (öt óra után értünk oda). Ilyen medencés helyek többfelé is vannak a városban, nagyon jó lehetőség, ha az embernek nincs sok ideje, de nagyon meleg van és egy kis vízre vágyik.

 

Ilyen a nyár Nantes-ban gyerekkel. Játszóterek, medencézés, körhinta, fagyi, buborékelkapkodás. Az elszántabb szülők, illetve akik dolgoznak napközben különféle foglalkozásokra és táborokba is vihetik természetesen a gyerekeiket.

Korina elutazott. Üres a lakás és szokatlan a csend. A héten 4 angol órát tartok, de a fennmaradó időben meg fogom nézni, hogy milyen Nantes gyerek nélkül. Folyt. köv.

Facebooktwittergoogle_plusredditpinterestlinkedinmail

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *