Visszatérés a sajtok földjére

Július 30-án véget ért a nyári szünet számunkra. Azaz, inkább csak számomra, mert Korinának még szeptemberig lesz egy kis nyaralgatnivalója, a férjem pedig hamarosan elutazik a bátyjával egy hétre, hogy jól kipihenhesse magát a felesége vigyázó szemei nélkül.

A visszaút szerencsére nem volt olyan mozgalmas, mint a bőröndlopással egybekötött odaút, csupán a repülőnk indult 50 perc késéssel Budapestről, de ott a reptéren sokkal kellemesebb várakozni, mint a párizsi vasútállomáson, így nem nagyon bántuk a dolgot. Főleg Korina nem bánta, aki  a gyerekek számára elkerített televíziós játszórészben múlatta boldogan az időt. Szerintem nem is volt kedve elindulni.

Az utazást nálunk én viselem a legnehezebben. Korina és a férjem is jóval edzettebbek nálam, nyilván azért, mert sokkal többet utaztak életükben, mint én. Igen, még Korina is ha az évei alapján az utazásainak számát arányosítanánk, szerintem az jönne ki, hogy ő nagyobb utazó nálam.

Azért a bőröndjeink ellopását követően még egy-két kisebb baleset ért minket otthon (mint például a férjem új napszeművege összekarcolódott, az óraszíja elszakadt és a vadiúj rövidnadrágja a gyerekekkel való focizás közben egy labda méretnyi helyen kiszakadt, a kölcsönkapott autónk aksija lemerült), de ezeket már fel sem vettük, inkább elkönyveltük magunkban, hogy mostanában nincs szerencsénk, de hát kinek van mindig szerencséje?

Azért számomra nagy tanulsága van a nyári ruha és cipőtáram valamint a kozmetikumaim elvesztésének. Kiderült, hogy fele annyi ruhával és kozmetikummal is elboldogulok, mint amennyi azelőtt volt. Nemrég sokat cikkeztek a kapszula gardróbról, ami azt jelenti, hogy az embernek csak néhány, jó minőségű ruhadarabja van, amelyek mind mennek egymáshoz. Most élőben kipróbálhattam ezt a nyári szezonra. Igaz ami igaz, a Balatonra nem kell sok minden, mert ha jó az idő az ember nagyrészt fürdőruhában tekereg egész nap és maximum egy rövidnadrág meg egy póló kell még, ha valahova be akar ülni megenni egy lángost. Budapesten azért már jobban érzékeltem a ruhatáram korlátozott mivoltát, mert egy nagyvárosban azért én nem szeretek túl rövid nadrágban flangálni.

Mi is az a kevés? Két ruha, egy rövidnadrág, három póló, négy bugyi, egy szandál, egy papucs és egy fürdőruha. A ruhám, amiben utaztam ugyebár nem veszett el, tehát maradt még egy vékony hosszúnadrágom, egy farmeringem és egy farmerdzsekim egy zárt cipő kíséretében a hidegebb napokra. Egyedül egy jó kis kardigán hiányzott a hűvösebb reggelekre, de kedves barátnőim azonnal elláttak néhány kölcsönruhával, így átmenetileg lett kardigánom is. Korinának mi és a nagymama is vásároltunk, így neki lett a legtöbb ruhája, bár ő egy nap alatt néha több szettet is elhasznál, szóval ő másféle felhasználó.

Nekem a kozmetikumaim hiánya is súlyos fájdalmakat okozott, mivel nagy beauty-lover vagyok és mindenféle (olcsó és drága) cuccot képes vagyok megvenni magamnak és imádok kipróbálni minden újat. Sokba kerül ez bizony, de hát mindenkinek van valami, amire tudja, hogy kevesebbet kellene költenie de mégsem tud ezzel a fájó ítélettel szembenézni. Bár, már nagyot léptem előre, mert csak akkor veszek újabb krémet ha az aktuális elfogyott, illetve csak egy szemplillasprirálom van és két rúzzsal is sokáig jól elvagyok. Azért a szívem mélyén minden újdonságot megvennék, a kozmetikai ipar minden reklámja a szívemig hatol. Érdekes ellentmondásnak találom azt, hogy a legnagyobb kozmetikai cégek franciák, viszont Franciaországban látom a legtöbb smink nélküli, nem beszárított frizurájú, mégis stílusos nőt az utcákon.

Szóval, a neszeszerem tartalmát (azt is ellopták, tehát maradt egy nejlonzacskó) három etapban pótoltam. Azonnal kellett egy arclemosó, egy 50 faktoros színezett arckrém és egy alapozó (a barna foltjaimra). Egy hét elteltével éreztem szükségét egy rúzsnak és egy szempillaspirálnak. Igyekeztem olcsón vásárolni és az Alverde natúrkozmetikumai közt találtam is egy remek rúzst 900 forintért és egy rettenetesen rossz szempillaspirált ugyanennyiért. Ilyet ne vegyetek, mert semmit sem ér. Olcsó húsnak híg a leve – mondják – bár a rúzs siker volt, így igazából csak a fele veszett kárba.

A harmadik etap akkor érkezett el, amikor a harmadik héten Budapesten buliba készültem. Szemhéjfestékre volt azonnal szükségem, de ismét szerencsém volt, mert a Miss Sportynál találtam 990 forintért egy remek négyest. Nem túl tartós, de szépen lehet vele dolgozni, szóval karácsonyig jó lesz. Nem lesz nehéz a Pére Noel-nek összeállítani a karácsonyi kívánságaimat.

A lényeg mégiscsak az, hogy rájöttem, hogy sokkal kevesebb tárggyal is beérem és így is jól érzem magamat! Sőt, talán még jobban is! A szekrényemben rendet tudok tartani mert jobban elférnek a ruhák, a fürdőben pedig jobban elférek a polcon. Mindent valóban hordok is, ideális esetben nem lapulnak a ruhakupacok alján évekig nem hordott, régi pólók. (Na jó, azért ezekből még van néhány, mert azokat nem lopták el) Azért arra nem vennék mérget, hogy ez az állapot maradandó lesz – bár igyekezni fogok – mert az az érzés, hogy mindenünket ellopták, azt a vágyat vonzza maga után, hogy mindezt pótolni kellene és itt újabb fogyasztásra ösztönző ideológiákat tudnék gyártani. De nem gyártok. Egyelőre.

Hazatérésünk történetét a pálinkásüvegek szállításásval zárom. Nem mondom, mi nem vagyunk egy normális család, de már nem is bánom, mert lassan-lassan a társadalmi elvárások figyelmen kívül hagyásával, én is megtanulom, hogyan kell jól érezni magamat és azt csinálni, amit akarok. Ebben viszont a férjem jár elöl, mert ő máshogy mőtt fel és mindig képes jól érezni magát! A pálinkát is nagyon szereti, mitöbb az egész francia családunk és széles baráti körünk is. Én nem vagyok oda ezért az itókáért, de nagy tisztelője vagyok a jó pálinkának, ami után nem kell öt percig köhögni. Hogy s hogy nem, egyik kedves barátunk házi pálinkával ajándékozott meg minket, de olyan mennyiségben, amelyről még álmodni sem mertünk. A vita a férjem és köztem arról, hogy ebből mennyit vigyünk haza Nantes-ba két hétig tartott. A férjem mind a hét üveggel óhajtott útra kelni (plusz azzal a kettővel amit mi vettünk a boltban), én pedig javasoltam, hogy egyelőre hármat esetleg hagyjunk otthon. A régi, nagy bőröndömbe, amit anyukám hozott el Pécsről a Balatonra, mindent bepakoltunk de sajnos a pálinka a ruháinkkal együtt jóval mehaladta a 20 kilót. Karácsony előtt lett volna esedékes, hogy vegyünk egy közepes méretű bőröndöt az ellopottak helyett, de a pálinka győzött. Vagy a férjem? Az utazás előtti napon elrohantunk bőröndöt nézni. Talán mondanom sem kell, hogy nem csak néztünk, hanem vettünk is. Így történt, hogy a vadiúj közepes bőröndben utaztak Franciaországba a pálinkák, ragasztószalaggal alaposan körbetekerve, becsomagolva, bedobozolva néhány ruha ölelésében, a nagy bőrönben pedig ott lötyögtek hármunk ruhái és az a néhány könyv, amit Korinának és magamnak vettem. Hamarosan pálinkakóstolót fogunk tartani a családnak, ahol majd ki kell találni, hogy melyik milyen gyümölcsből készült. Kicsit félek, mert én nem bírom jól a pálinkát…

A jövő héten pedig, az angol óráim után, körülnézek majd Nantes-ban, hogy mit lehet itt csinálni augusztusban.

 

Facebooktwittergoogle_plusredditpinterestlinkedinmail

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *