Újult erővel

Véget ért a tavaszi szünet, amelyet Magyarországon töltöttünk. Csupa szép, csupa jó napok, családdal, barátokkal, jó időben, jó hangulatban, régi, szeretett helyeken. Persze – mondják – ilyen a nyaralás, aztán jönnek újra a dolgos hétköznapok, amelyek mindenhol ugyanolyanok. Ez biztosan így is van, de nekem akkor sem volt semmi kedvem visszatérni Franciaországba. Remélem, hogy az a tíz kiló bor, az öt kiló könyv és a két kiló lekvár amit hazahurcoltunk durranásig pakolt bőröndjeinkben talán segíteni fog, a szülinapi ajándékaimról nem is beszélve!

Azért hiába a Facebook, a Viber, a Skype és a világ minden elektronikája, annál nincs jobb és annál többet semmi sem adhat, mint amikor az ember szemtől szembe beszélgethet a szeretteivel. A személyes jelenlét és a látott reakciók, ölelések olyan nyugtató hatással vannak ránk, amit a telefon vagy az internet nem tudnak produkálni. Talán nics még veszve semmi és a társadalom nem fog elindulni a teljesen robotizált világ felé. Úgy, ahogy a rohanás és a siker hajszolása után megérkeztek mindenhova a “slow” mozgalmak, amelyek a lassú életet és annak mind teljesebb megélését népszerűsítik; talán a táv-kommunikáció térhódítása után majd újra előtérbe kerül a személyes emberi kommunikáció.

Korina sem hiszem hogy annyira élvezni fogja a hétköznapokat, miután Pécsett illetve Budapesten MINDIG akadt játszótársa, vagy a nagymama, vagy a keresztanyja vagy kedves barátném kisfia személyében. Azért az utazás nagyon fárasztó volt, a vonat, a repülő, aztán a transzfer Pécsre, ahol nem volt gyerekülés csak egy magasító, hiába kértem kétszer is. C’est la vie!

Ez az első évem Franciaoszágban és abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy negyedévente az iskolai szüneteket otthon tudjuk tölteni. Persze ez csupán addig tart, amíg nem lesz munkám, illetve amíg be nem indítom a nemrég kitalált, mini-nyelviskolámat. A sok utazás egyrészt persze nagyon jó, mert így mindig feltöltődöm Magyarországon, de egyúttal rossz is amiatt, hogy sosincs elég időm valamit kitalálni és megvalósítani Franciaországban, mert szinte máris újra úton vagyunk. Lehet, hogy ez az én menekülésem a valóság elől. De ennek a nyárral véget fogok vetni és utána nem fogok már hazamenni karácsonyig, illetve valószínűleg semmilyen nagyobb útra menni… hacsak nem keresek addig rengeteg pénzt.

Persze ezt ma így gondolom, de semmi garancia nincs arra hogy két hónap múlva nem fogok máshogy érezni. Néha úgy érzem magam Franciaországban, mint amikor terhes voltam és a hormonok mindenféle hangulatingadozást okoztak. A külföldi élet lelkileg könnyen megviselheti az embert. Otthon nem is gondolná senki, hogy mennyire furcsán egyedül érezhetjük magunkat egy másik országban. Arról nem is beszélve, hogy nem is meri az ember bevallani magának, hogy nem érzi jól magát, hiszen ő külföldön él, ahol elvileg minden jobb, mint Magyarországon. Ez a belső frusztráció magunkban hordozva, nem kimondva nagyon sok kárt okozhat a lélekben. Olvastam egy pszichológus írásában, hogy sokszor azok is így éreznek, akik már egy konkrét munkaajánlattal lépik át a határt. Ezen még én is meglepődtem, hiszen én is úgy hittem, hogy ha munka van akkor már minden simán megy. Nem biztos.

Mindenesetre valahogy túljutottam a mélyponton és elengedtem azt, ahogy elképzeltem hogy alakulni fognak a dolgaim. Nem úgy lett, ez van, de majd lesz valami más. Jöhet a nyelviskola projekt! Már Pécsen dolgoztunk a leendő weboldalamon, Facebook oldalamon és vásároltam négy remek tankönyvet az angol tanításhoz. Ezeket fogom most befejezni, aztán jöhetnek a szórólapok, amelyeket a környékbeli kisboltokba beviszek. érdekes módon, ennek itt nagy hagyománya van, például a pékségekben lehet találni midnenféle szórólapot illetve néha apróhirdetést is a falon. Persze a nyár elején beindítani egy ilyen vállalkozást egy igazi “öngyilkosság”, mivel senki sem akar ilyenkor nyelvet tanulni, de kezdetnek ha beesik néhány tanítvány már annak is örülni fogok. Augusztus végétől pedig teljes gőzerővel mehet a reklám és a marketing, hogy beteljen a hetem. Addigra pedig hátha addigra csatlakozik hozzám a kedves, ír angoltanár ismerősöm is. Örülnék neki, mert utálok egyedül dolgozni.

A francia nyelviskolát pedig folytatni fogom, de csak heti egy alkalommal, hogy ne álljak meg a fejlődésben és legalább hetente egyszer lássak néhány embert magam körül, aki nem a pék vagy a férjem.

Azt mondják, hogy májustól itt már gyönyörű, meleg napok várják az embert, úgyhogy majd begyűjtök egy kis D-vitamint, ha megcsappanna a lelkesedésem!

 

Facebooktwittergoogle_plusredditpinterestlinkedinmail

7 thoughts on “Újult erővel

  1. Hát bizony, én aztán állíthatom, hogy akkor sem könnyebb a helyzet, ha az embert várják külföldön egy szuper menő munkahelyen, klasszul hangzó pozícióban. Ugyanolyan nehéz, bizonytalan, hontalan.
    Szerintem nagyon sok idő kell a külföldi létet megszokni, elfogadni és aztán a végén megszeretni. Gondolom, van egy fordulópont, amikor a kinti világ válik sokkal otthonosabbá, barátságosabbá, mint az itteni. De talán minél fiatalabban vág bele valaki, annál gyorsabban megy. Illetve akinek itthon kilátástalan a helyzete, rosszak a körülményei és nincs reménye jobb jövőre, annak külföldön talán jobb. Aki jól érzi magát itthon, annak nehezebb külföldön még jobban érezni magát…

    1. Ezzel nagyon egyetértek! Rengeteg mindentől függ, hogy az ember végül hogyan érzi magát külföldön. A személyiségétől is sok minden függ, hogy jól elvan magában is, vagy feltétlenül szüksége van társaságra. Mindenki máshogy működik mégis sok sztereotípia él ezzel kapcsolatban Magyarországon.

  2. Kedves Zsófi, véletlenültaláltam rá a blogodra, miközben Nantes-projektemen gondolkodtam és információk után kutakodtam. Nem szeretnék tolakodó lenni, és nyugodtan utasítsál vissza, ha úgy gondolod, ígérem, nem fogok visszaélni a türelmeddel.
    Röviden csak annyit, hogy úgy döntöttem, szerencsét próbálok Franciaországban, szeretnék hosszabb távon ott maradni és gyökeret ereszteni. Sok keresgélés után végül Nantes városánál kötöttem ki. Abban szeretném a segítségedet kérni, hogy mondd el, miért ne induljak neki, ossz meg velem minél több buktatót, próbálj lebeszélni!
    Amennyiben van időd és kedved ehhez a „játékhoz”, szívesen megosztom e-mailen a körülményeim részleteit. Üdvözlettel, Tamás.

    1. Kedves Tamás!

      Szerintem jól választottál! Nantes egy szuper város, élhető, zöld, tele programmal, de nem túl zsúfolt. Csak akkor beszélnélek le ha egyáltalán nem tudsz franciául, vagy ha nem tudsz de nincs is egy éved nyelviskolába járni, amíg megtanulsz. Itt kell a francia tudás. Főleg a munkavállaláshoz. Nantes elég nemzetközi város, úgy gondolom hogy nagyon nagy a nemzetközi közösség itt, én sok “nem franciát” ismerek már a Knowing Nantes angol nyelvű csoportból (ajánlom figyelmedbe költözés előtt is akár), illetve az InterNations-nek is van már itt közössége.

      Szívesen válaszolok a kérdéseidre akár a Facebook oldalamon keresztül, akár emailben is. Van egy másik olvasóm is már, aki tervezgeti a Nantes-ba költözést, vele is szoktam “beszélgetni cseten” ha valamire kíváncsi.

      Üdvözlettel:
      Zsófi

  3. Kedves Zsófi, örülök, hogy nem akarsz lebeszélni. Belgiumban sikerült felszednem némi franciát, azt hiszem, hogy kiindulásnak megfelel, aztán meglátom, hogy kell-e nyelviskola vagy sem.
    A problémát jelenleg abban a 22-es csapdában látom, hogy a lakásbérléshez (chambre meublée, studio) munkaszerődés és így rendszeres jövedelem szükséges, ahhoz meg, hogy az ember munkát tudjon vállalni, laknia kellene valahol. Tudsz ebben valami tanácsot adni?
    Egyébként a város melyik negyedét NEM ajánlod, illetve érdemes-e valamelyik Nantes melletti településen szállást keresni?
    (Ne lepődj meg, de én egyelőre távol tartottam magamat a Facebook-tól :).)
    Köszi a segítséget, üdvözlettel: Tamás

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *