Puszizkodás francia módra

Péntek este elmentem az InterNations egyik esti találkozójára. Az utolsó pillanatban döntöttem így, mert az angolos anyuka klubból a lengyel Ola (akivel mindössze egyszer találkoztam) írt egy üzenetet, hogy ő bizony megy és nem mennék-e én is. Este héttől hirdették a találkozót, gondoltam megnézem milyen, aztán ha mégsem tetszik, csak hazasétálok. Azt azért hozzá kell tennem, hogy most fordult elő először, hogy engem hívott el valaki és nem én üldöztem a “barátságommal” az embereket, egy szó mint száz, nagyon jól esett és nem akartam nemet mondani. Nem bántam meg.

Egy kellemes bárban volt a találka, amelynek egy kisebb bárszékes-asztalos része volt fenntartva a nemzetközi társaságnak, de fél nyolckor még csak ketten voltak ott (természetesen eltévedtem odafele menet, ahogy szoktam). Nem bántam, mert nem szeretek nagy társaságnak bemutatkozni, fárasztónak találom és minden nevet egyszerre kell megjegyezni, aztán senkiére nem emlékszem végül. Ekkor merült fel az a kérdés, hogy hogyan is mutatkozzak be. Elvileg ez nem lenne probléma, volt nekem gyerekszobám, de Franciaországban kicsit mások a szokások, mint otthon. Nem vagyok egy nagy puszizkodó sem, illetve csak a családom és a közeli barátaim, ismerőseim körében érzem ezt komfortosnak (bár őket előszeretettel ölelgetem is, mert ritkán találkozunk).

Tehát egy idegen társaságba érkezéskor én kezet fogok és bemutatkozom. Ha valaki közelít felém, akkor adok puszit is, mivel időnként – ha akarom, ha nem – kapok. Tegnap este egy francia és egy angol fiú álldogált a bárpultnál, náluk működött a kézfogásos verzió. Viszont amikor lengyel barátnőm megérkezett, ő már puszival üdvözölt, mivel már másodszor találkoztunk, ergo, ismertük egymást.

A franciák egyébként elég puszizkodósak és kellemesen érzelmesek, legalábbis az én tapasztalatom szerint. Az ország elég nagy, így minden régióban más szokásokkal szembesülhetünk főleg ami a puszik számát illeti (1-5-ig van mindenre példa).

Valamiből azért mégiscsak ki kell indulni, nekem három alapszabályom van, aztán idomulok mindig a helyzethez és az emberekhez:

  1. Kézfogás az idegenekkel
  2. Puszi az arcra (2db bal oldalról kezdve) a családtagokkal, barátokkal és közeli ismerősökkel, ha kettőnél többet kapnék akkor azt “fogadom”
  3. Bonjour-t mondok a boltokban illetve hivatalos helyzetekben (ovi)

A nők nőkkel gyakrabban puszizkodnak távolibb ismeretség esetén is. A férfiak is többet puszizkodnak itt, mint Magyarországon bár tény, hogy valóban leginkább a család és a barátok körére korlázozódik ez.

Városa is válogatja, hogy hol mi a szokás, ahogy már említettem, ugyanis olvastam egy angol cikket, amelyet egy Párizsban dolgozó angol hölgy írt arról, hogy mennyire elege van abból, hogy a munkahelyén is mindenkivel puszizkodnia kell.

A puszik számára nem lehet felkészülni, főleg ha utazik is Franciaországban az ember. Nantes-ban általában 2 puszit adnak, bár egy netes cikk szerint itt 3 a szokás. Lám-lám, már a statisztika sem segít. Vannak olyan puszi-térképek, ahol be van jelölve, hogy melyik megyében hány puszi a jellemző és melyik oldalról indítanak.

Tegnap este fél 11-kor kezdtem el keresgélni a kabátomat, hogy hazainduljak. Nagyon jót beszélgettem a belga, francia, iráni, angol, lengyel, kínai csapattal és el kellett köszönnöm. Gondoltam, hogy angolosan távozok és mindhárom asztalhoz odaintek egy gyors goodbye-t, de az iráni lány elkapott és adott két puszit, úgyhogy azt hiszem, hogy lett egy újabb barátnőm.

 

Facebooktwittergoogle_plusredditpinterestlinkedinmail

One thought on “Puszizkodás francia módra

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *