A francia kisvárosok romantikája

Hallott már valaki Montaigu-ről? Nem hiszem. Én sem hallottam róla soha, mert ez egy nagyon kicsi városka, 5000 fős lakosságával Nantes-tól 35 percre autóval. Felmerül tehát az a jogos kérdés, hogy minek mentünk mi oda?

Egyik szombat délután, amikor Korina épp a nagyszülőknél bulizott és amikor a napsütés már annyira hívogató volt, hogy nem lehetett másra gondolni csak a kirándulásra Ivonak mondtam, hogy keressen valami közeli helyet, ahova elugorhatunk turistáskodni.

A választás azért esett Montaigu-re, mert  az interneten hirdettek ott egy kétórás túrát, amely alatt a városka összes nevezetességét meg lehet nézni. Én jelenleg ennyit bírok ki egybefüggően gyalogosan, utána szükségem van egy kávéra vagy egy pohár borra, hogy regenerálódjak. Először elképedve néztem, hogy a történelem Franciaország legkisebb városaiba is bekúszik, de aztán Ivo felvilágosított, hogy ez a kisváros éppen Bretagne és Pays de la Loire “megyék” határán van (még az utóbbihoz tartozik) ahol zajlott az élet és a háborúskodás is abban az időben, amikor Bretagne még nem tartozott Franciaországhoz, hanem független volt.

Kezd világossá válni számomra, hogy a bretagne-i franciák miért nem felelnek meg a franciákról alkotott sztereotípiáknak, miszerint morgósak, zárkózottak és nem hajlandóak megszólalni angolul akkor sem, ha beszélik a nyelvet. A római birodalom bukása után, mert bizony az Bretagne-t is beszippantotta, az 5.-6- században Nagy-Britanniából telepedtek le a keresztény bretonok ezen a területen, amelyet akkoriban Britanny-nak neveztek (számos angol nyelvű írásban ma is). 845-ben Bretagne-t Nomioe fejedelem, Vannes város grófja egyesítette miután fellázadt a frank fennhatóság ellen, elfoglalta Nantes-ot és Rennes-t és kivívta Bretagne függetlenségét. (ma már hivatalosan Nantes nem Bretagne-hoz tartozik, mégis a breton gyökereikre büszkék úgy érzik, hogy igen!) Csak a  százéves háború vége, 1453 után került Bretagne ismét francia fennhatóság alá.

Nohát, az én olvasatomban ez azt jelenti, hogy a bretonok ősei az angolok, ergó a bretagne-i franciák valahol mélyen egy picit angolok is. Legalábbis ezt szeretném hinni. Az mindenesetre biztos – akár ennek köszönhetően akár nem – hogy azok a Bretagne-ból vagy annak a környékéről származó franciák akikkel eddig itt vagy a világban megismerkedtem nagyon nyitott, szabad gondolkodású, elfogadó emberek és szeretnek utazni, világot járni.

De térjünk vissza Montaigu-be, az 1000 éves városkába. Azért tudnak itt egy jól szervezett kis történelmi túrát ajánlani, mert állt a városukban egy vár és a történelem során járt itt Napóleon és IV. Henrik is, illetve a 18. századi flotta híres admirálisának, Louis Charles du Chaffault-nak áll itt a háza. Ez utóbbi minket azért érdekelt, mert Ivo szülei az admirálisról elnevezett utcában laknak Nantes-ban.

A két órás sétát a régi, királyi városrészben kezdtük a vár maradványai, főként a várfal melletti sétával, amely mellett egy kisebb folyó csörgedezett. Ebben az idilli környezetben horgászok ücsörögtek és kacsák tanyáztak.

Ezután továbbmentünk a belváros felé, megnéztük a templomot, és a belvárosi utcákon keresztül a térképünk segítségével megtaláltuk az admirális házát, majd a házat ahol Napóleon aludt amikor átutazóban volt, és végül egy kis parkban zártuk a sétát. Eközben azt is megtudtuk, hogy XI. Lajos is járt Montaigu-ben 1468-ban és a várfalak megerősítését ő kezdeményezte miután egy időre elfoglalta a várost 1473-ban. Talán Pécsváradhoz hasonlítanám ezt a kisvárost, a Wikipédia szerint ott most kb. 4000-en élnek és a várral és a hangulatával együtt kicsit hasonlít Montaigu városára.

A legérdekesebb az egészben mégis az volt, ahogy ez a kisváros 4-5 történelmi tényből turistalátványosságot tudott kovácsolni. Be kell vallanom, hogy nem volt azért annyira sok lenyűgöző látnivaló itt, mégis remekül ki volt találva az egész séta koncepciója, a térkép, a megfelelő jelölésekkel, a városban elhelyezett, történelmi személyeket ábrázoló kis táblákkal. A nagyobb információs táblákon pedig az ember röviden el tudta olvasni az adott hely, épület vagy a város oda vonatkozó történelmi múltját, illetve egy kéz alakú rajz alatt rejlő gombot megnyomva meg is tudta hallgatni. Nagyon profi volt.

Már kinéztem magunknak a következő úticélt, egy újabb kisváros “személyében”. Ez a breton Rochefort-en-Terre, amelyet már több utazási oldalon láttam, mint az egyik legszebb ismeretlen francia kisvárost. Mindössze 674-en lakják, de egy gyönyörű középkori, virágos városka. Talán egy kicsit olyan lesz, mint a 800 fős Balatongyörök. Meglátjuk.

 

Facebooktwittergoogle_plusredditpinterestlinkedinmail

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *