Magyar valóság vagy francia álom?

Sokszor olvasom, hogy a jó írás olyan, ami provokatív és gondolatokat ébreszt. Én sajnos nem szeretek senkit provokálni, elég békés természet vagyok és számomra alapvető, hogy nem minden embernek azonos a véleménye és ezt elfogadom. Nem vagyunk egyformák, de ez nem baj. Agree to disagree, mondja a bölcs angol és megy tovább.

Most mégis egy olyan témát választottam, amiről mindenkinek van véleménye és napjainkban talán még aktuálisabb mint valaha: Hol éljünk, Magyarországon vagy külföldön? Melyik a jobb? Nincs nálam a bölcsek köve, és sokszor az érvelésem ingatag lehet, de az élményeim itthonról és kintről valóságosak.

Még csak hat hónapja élek Franciaországban, de a legutóbbi, egy hetes magyarországi utam után még élesebben látom a két ország közti különbségeket. Sajnos, szívszaggató módon tapasztaltam, hogy még mindig elég sok van belőlük. Természetesen arra is rájöttem már rég, hogy nem lenne szabad összehasonlítani a két országot tekintettel a teljesen különböző történelmükre és a múltbéli valamint az aktuális gazdasági helyzetükre. Ezek olyan dolgok, amin már nem lehet változtatni, de a sikeresebb jelenre és jövőre lehet törekedni. Nem tehetek róla, mégis összehasonlítgatok mióra Nantes-ban élek, mert egyfolytában az jár a fejemben, hogy ezt mi is tundánk így, magyarok! Okosak vagyunk, élelmesek, kreatívak. Remek spotrolóink, tudósaink, íróink vannak és még sorolhatnám. Egyszóval, jók vagyunk!

Miért nincs tehát önbizalmunk? Mert az nincs sok, illetve a most felnövő és ifjú generációknak már azért több van (bár néha túl sok is) és a következőknek is lesz. Szerencsére!

Miért nem merünk bátrabban belevágni dologkba? Mert a pénzügyi stabilitásunk az első és azt nehéz megteremtenünk, ezért az álmaink várhatnak. Milyen kár, hiszen a legjobb úgy dolgozni menni, ha imádjuk (na jó, minimum szeretjük) a munkánkat!

Miért nem tudjuk önmagunkat jól menedzselni a világban? Mert nincs önbizalmunk és nem is tanultuk meg sehol hogyan kellene magunkat pozícióba hozni. Pedig ma már erre van szükség, nincs mese.

Budapesten találkoztam egy régi, pécsi barátommal, aki nem tudta hogy külföldön élek. Amint megtudta, hogy Franciaországban lakom, elmosolyodott és azt mondta “akkor ott minden jobb, ugye?” Nem nagyon tudtam hirtelen mit mondani, csak annyit hogy “sok minden”. Aztán rájöttem, hogy igazándiból a légkör más, amiben az emberek az életüket leélik és ez hatással van minden másra is.

A legnagyobb különbség a két ország között, azt hiszem az, hogy Franciaországban a légkör kellemes, az emberek nem kritizálnak durván mindenkit, tudnak kultúráltan vitatkozni, nyitottak, többnyire törekvőek, támogatók és igyekeznek jókedvűek lenni a mindennapokban. Gyerekkoruk óta nevelik őket erre és ez azért egy elég jó alap az élethez.

Természetesen, nem könnyű az embernek mindennap jókedvűen munkába indulni vagy tolni a babakocsit Pécs Kertvárosában, ahol szinte semmi sem változott harminc év alatt és még a betonból készült csúszdákat sem bontották le, pedig az állapotuk már igencsak kétséges! Én is itt nőttem fel, itt laktam egy tizes panelban és most is ide járok haza (egy négyes panelba). Amikor csak egy farmerem volt, akkor is felvettem a legjobb felsőmmel, felhúztam a magas sarkúmat és bementem a belvárosba találkozni a barátnőimmel. A szülinapi bulikat vagy sima bulikat a kis lakáshiteles panelemben tartottuk a lerobbant konyhámban, ahol jól esett főzni nekik. Remekül éreztem magam! Még azután is Pécsre költöztem vissza, hogy négy évet New Yorkban töltöttem, pedig azután aztán pici lett a város. Pici de jó. Persze fiatal voltam és bohó. Gyerekkel és családdal már nem hiszem hogy ugyanezt gondolnám. Ezért kell a fejlődés, illetve a lehetőség a fejlődésre, a tanulásra (felnőtt korban is!), a munkára. Sajnos Pécs a munkavállalás területén már évek óta tartó téli álmát alussza.

Aztán jött Budapest. Itt is éltem és dolgoztam öt évig. Ott már sokkal jobb volt a helyzet, már már szinte “franciásan jó”. A fővárosban már meg lehet találni a dinamikusan működő cégeket, a jól menedzselt és színvonalas vendéglátóipart, a sokszínű kultúrális és családi programokat. A város maga gyönyörű, az ország büszkesége, turisták ezrei özönlenek ide már évek óta. Felkerültünk tehát ténylegesen a világtérképre és már nem zavart látok a külföldiek szemében amikor közlöm velük, hogy Magyarországról jöttem, Budapestről hanem felcsillan a szemük.  Csak Budapest nem at egész ország.

Azért mindig akad valami, ami feldob és ami megerősít abban a hitemben, hogy otthon is eljönnek majd a békés és jókedvű hétköznapok. Amikor a pécsi vasútállomáson a vécés néni kedvesen köszön és szép napot kíván, amikor Agárdon egy étteremben olyan figyelmes kiszolgálásban van részem, hogy szinte zavarba jövök, amikor látom hogy Budapesten egyre többen mernek saját kisvállalkozásba fogni, amikor régi barátaim munka mellett hódolnak hobbijuknak a zenélésnek és koncertezni járnak, saját számokat írnak, videoklippet készítenek, mert ezt imádják, amikor a magyar borok rangos díjakat nyernek világversenyeken is, amikor a Balatoni falvak, városok szépen fejlődnek az évek során és a 600 forintos belépő díját valóban a strand felújítására, csinosítására költik.

Ismerek néhány külföldit, aki Budapesten él és imádja a várost. Egyikük angol és őt kérdeztem meg, hogy miért szeret Magyarországon élni. Erre a következőt válaszolta: “Budapest nem steril mint Svájc, ahol mindenki betartja a szabályokat és nincs szemét az utcán. Ez egy sokszínű város. Itt lehet látni a jót és a rosszat is, mindazt amilyen az élet maga. Ezt akarom megmutatni a gyerekeimnek, és itt meg tudom tanítani őket arra, hogy mi a helyes.”

Hallott már ilyet valaki? Magyarország jobb mint Anglia!

Facebooktwittergoogle_plusredditpinterestlinkedinmail

One thought on “Magyar valóság vagy francia álom?

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *