BÚÉK! Visszatértünk.

Hazaértünk Nantes-ba két hetes magyarországi látogatásunkról. Bár azt hiszem hosszasan tárgyalhatnám, hogy hol is van a haza most számomra. Legnagyobb szerencsémre úgy látom, hogy három helyen is! Pécsett, ahol születtem, Budapesten, ahol négy évig éltem és ahol a saját lakásunk várt ránk és egy picit már Nantes-ban is, ahol jelenleg tartózkodunk. Onnan tudom, hogy rámtör az a kellemes érzés, ami az emberre az ismerős, számára kedves helyek látogatásakor szokott érezni. A hosszú utazás után jönni szokott a “de jó újra itthon” érzés és ezt most 2 hét alatt háromszor is éreztem. Igaz a nantes-i érkezésünk hullámzó érzelmeket váltott ki bennem, a buszon még örültem, a lakásban a kipakolás közben már utáltam, másnap reggel pedig elfogadtam a helyzetet.

Isteni volt Magyarországon! Minden! A legjobb viszont az, hogy négy hónap után módomban volt hazaugrani és az a régi szorongásom eltűnt, hogy ha az ember külföldön él akkor (szinte) soha nem mehet haza. Ezt azóta hurcolom magammal, hogy Amerikából 4 évig egyszer sem tudtam hazalátogatni. Ezt eléggé megsínylettem és rossz asszociációkat hoztam magammal emiatt a külföldi életről. Egy szó mint száz, megértettem, hogy nem vagyok elzárva Magyarországtól.

A tempó otthon persze szédületes volt, hiszen mindenkivel akartam találkozni, a kedvenc helyeimre elmenni, ezt-azt venni, pihenni, bulizni, sétálni, magyar szót olvasni és még rengeteg mást. Minden belefért csak a pihenés nem, de ahogy kislányunk szokta mostanában mindenre mondani ” nem baaj”. Neki semmi sem baj, minden problémát el tud engedni.

Pécs továbbra is gyönyörű, de a panelházak csúnyábbak, mint régen voltak. Talán azért érzem így, mert Budapesten a belvárosban laktunk a Margit sziget mellett és Nantes-nak is egy olyan részén bérlünk lakást, ahol szépek az épületek. Nem is gondoltam régebben, hogy egyszer majd mennyire sokat nyom a latba, hogy szép házakat és környezetet lássak magam körül.

Budapesten csak 1,5 napot töltöttünk és be kell vallanom, hogy az ott töltött 4 évem alatt hadilábon álltam a várossal, mindig panaszkodtam rá és sosem éreztem ott igazán otthon magamat. Most, hogy nem lakunk ott, és éppen máshol nem érzem otthon magam, nagyon meleg szívvel üdvözöltem az ismerős 13. kerületet, jót beszélgettem a pékségben, a fodrásznál és tudtam mit hol kell beszerezni. Vajon miért kell egy negatív tapasztalat ahhoz, hogy az ember meg tudja látni a jót a hétköznapokban? Nem tudom, mindenesetre most úgy érzem, hogy Budapesten is otthon vagyok már és ez elég jó hír!

A lakásban várt minket a lekonyuló karácsonyfa és az üres hűtő. Szerencsére a közeli ABC nyitva van szombaton késő estig és vasárnap délelőtt is, így gyorsan beszereztünk néhány dolgot, hogy ne zabon kelljen élnünk. (Az volt otthon, sok.)

Hétfőn kezdődik Korinának az óvoda, nekem a nyelviskola és egy magyar-angol fordításon is dolgoznom kell, ami januárra megörvendeztetett. Mindeközben a ház ura a jövő hét közepén elugrik síelni, így a gyermek is az enyém lesz a napok 100%-ában. Anyósomék ugyanis éppen a másik unokáknál vannak vizitben Abu Dzabiban. Úgy jó az élet, ha zajlik, igazán nem panaszkodhatok. Amúgy is ez lett az újévi fogadalmam.

 

Facebooktwittergoogle_plusredditpinterestlinkedinmail

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *