Rossz tulajdonságok és palacsinták

Rossz kedvem van már jópár napja. Természetesen semmi okom nincs rá, de hát van ez így néha. A nagy szabad élet során előjönnek ugyanis a rossz tulajdonságaim.

Nem tudom jól beosztani az időmet. Rengeteg dolgot eltervezek egy napra és alig tudok belőle valamit megvalósítani. Valahogy mindig azt érzem, hogy rengeteg időm van aztán egyszercsak vége a napnak, megjön Korina az oviból és vége a nyugalomnak is. Aztán kiborulok, hogy nem haladok semmivel. Nincsenek “mesterséges” korlátok, mint egy főnök, vagy határidők. Mindenki erről álmodik, de én a poroszos iskolarendszerből jövök, és úgy látszik, hogy alkalmatlan vagyok a szabad életre. Meg kell tanulnom kevesebbet tervezni és azt megvalósítani.

Aztán ott van a türelmetlenség. Ez alapvetően nem tűnik olyan nagy gondnak, de elárulom, hogy az. Ugyanis ebből fejlődik ki a rosszkedv és a morgolódás. Nincs türelmem semmihez, azonnali eredményeket akarok. Túl régóta nem értem már el semmilyen sikert, így szomjazom rá nagyon. De az újrakezdéshez idő kell, sok idő. A nyelvtanulás eredménye is lassan jön és nem leszek közösségi média marketing guru sem 5 perc alatt. Csak maga a tanfolyam 4 óra (ez nem sok, ebből is látszik hogy nem tudom beosztani az időmet), aminek még csak a felénél tartok és utána ki is kell próbálni magamat a való életben, gyakorlatban.

A férjem remekül be tudja osztani az idejét. Minden nap tanul, dolgozik, videojátékozik, tévét néz és Korinázik. Néha még főz is és mindig jókedvű. Hogy csinálja? Biztos a francia iskolarendszer az életre neveli a gyerekeket.

Itt a december, a pihenés a csládi programok és a hazautazás ideje. Vége a nyelviskolának is, ma volt az utolsó órám idén. Januárra azért még beiratkoztam, végre sikerült a jó csoportba bejutni heti háromszor két órára délelőttönként. A délutáni tanulás nálam nem bizonyult hatékonynak, egyfolytában ásítoztam (ahogy mindenki más) de ezt kis mértékben a tanárunk stílusának és hanghordozásának tudható be. Nem ebbe a suliba fogok menni, itt abbahagytam a pályafutásomat.

Ma este volt a karácsonyi vacsi a nyelviskolával. Egy palacsintázóba mentünk és legalább 40-en voltunk. Én prviátban senkivel sem váltottam még egy szót sem az itteni csoporttársak közül, ezért időben érkeztem, hogy jó helyem legyen és legalább olyanok mellett üljek, akiket már láttam az életben. Rengeteg 19-25 év közötti fiatal jár ide, tanulnak  vagy bébiszitterkednek és tanulnak. Szerintem csak nekem volt gyerekem. Nem is nagyon reklámoztam. A beszélgetésben a közepes szintet értem el, nem voltam vadul kezdeményező, de nagyon igyekeztem, amint valaki felém fordult egy kérdéssel, bár lehet hogy túlságosan is. Ilyenkor nem tudok laza lenni és ez néha balul sül el. Összességében elég jól éreztem magam, igaz volt olyan alkalom amikor csak magam elé bámultam vagy nézelődtem csendesen. Egy Sandra nevű mexikói-amerikai lánnyal összebarátkoztam és megbeszéltük, hogy januárban majd bandázunk, mert ő is otthon van egész nap és még munkavállalói vízuma sincs, hogy dolgozhasson. Mondjuk ugyanúgy nem tudna mint én,  a francia nyelvtudás hiánya miatt, de akkor sem szép dolog, hogy ilyen korlátokba ütközik. Persze kiderült, hogy hozzá képest mégiscsak remekül ki tudom tölteni az időmet, minden csak nézőpont kérdése. Estére visszatértem a pohár félig tele szemléletmódhoz. Lehet, hogy mert tele volt a poharam almaborral?

A hétvégén családi vendégség és ovis karácsonyi vásár lesz, ahova hókiflit fogok sütni. Remélem, hogy sikerül! Egy kis sikerélmény már nagyon jó lenne, még ha sütiből származik is.

 

Facebooktwittergoogle_plusredditpinterestlinkedinmail

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *