Hol a család?

Amikor az ember nem találkozik vagy találkozhat minden nap vagy hétvégente az anyukájával és ha eljön a találkozás ideje, de külföldön, az egy teljesen más élmény. Az érkezés előtt iszonyatosan várja, amikor megérkezik borzasztóan boldog és amikor elmegy hihetetlenül szomorú. Minden érzelem sokkal fokozottabb és minden pillanat sokkal jobban megbecsült.

Sokszor előbújik az a gondolat is, hogy ez így nem jó, mert nem úgy kellene lennie, hogy csak évente háromszor lássa a nagyi az unokáját. Nem igazságos és senkinek sem könnyű. Sem az anyának, sem a lányának, sem az unokájának. Ugyanakkor az sem jó, hogy a francia nagyszülők 3 évig lényegében skype-on látták felcseperedni egyetlen leány unokájukat. Sehogy sem maximális az elégedettség és mégis mindenki rendben van a helyzettel. Talán csak én nem, az örök elégedetlenkedő. De csak nagyon ritkán és a szívem mélyén bánkódom egy picit talán majdnem teljesen jogtalanul, hisz a lányomnak vannak a legszuperebb nagyszülei, akik mindig készen állnak mindenre, akárhol is vagyunk mi földrajzilag.

20161025_102739

Külföldi látogatások alkalmával igyekszünk tobzódni az élményekben, mindent megnézni, megkóstolni és lehetőségek szerint bespájzolni szuvenírekből. Igen, külföldön sok minden más, sok minden jobb (és rosszabb is persze), ezeknek a dolgoknak mindig lehet örülni. Örülni annak, hogy most mindannyian világot látunk, nyelvet tanulunk, gyarapodunk, izgulunk, utazunk, kóstolgatunk, kultúrákkal ismerkedünk. Kinyílik a világ, kiderül, hogy sokkal több minden létezik, mint amit a tévében láttunk vagy amit a filmek világa közvetít felénk. Ezért szeretünk utazni, ezért mondja mindenki, hogy ha nyerne a lottón akkor világkörüli útra menne, de legalábbis sokat utazna.

Holnap hazautazik anyukám, letelt az egy hét. Olyan, mintha karácsony lett volna októberben. Nálunk pedig visszaáll az élet a szokásos kerékvágásba, ahogy mindenhol máshol is, országtól függetlenül. Azért jó lenne egyszer majd minden vasárnap anyukámnál húslevest enni vasárnap délben. Vagy legalább minden második vasárnap, hiszen már Magyarországon sem mindig evidens, hogy anya, lánya s unokája egy városban él.

Az én kis vegyes gyerekem viszont minden előnyét élvezi a helyzetnek és nagyon nyitott kis csemete. Neki még simán meg tudom magyarázni, hogy a mama hazamegy, aztán karácsonykor találkozunk újra, vagy a mami hazamegy, de nyáron megyünk hozzá újra. (mama – magyar nagyi, mami-francia nagyi) Ő mindig tud ennek örülni. Persze, könnyű annak, akinek még nem alakult ki teljesen az időérzéke, de mindig úgy érzem, hogy tanulhatnék a hozzáállásából. Rajta vagyok.

20161025_102820

20161025_102720

 

 

 

 

 

Amikor pedig a francia unokatestvéreivel játszik Korina, az maga a menyország. Annyira tudnak egymásnak örülni a három évesek! Sikongatva ugrálnak, amikor meglátják egymást és onnantól kezdve elválaszthatatlanok. Természetesen egyik kuzin sem Franciaországban él, csak látogatóba járnak haza. Most épp szerencsénk van, mert Tylian a legidősebb kuzin a maga 3 év 5 hónapjával éppen Nantesban tartózkodik.

A család mindig velünk van és egyszerre mindig hiányzik is.

Facebooktwittergoogle_plusredditpinterestlinkedinmail

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *