Francia nyelviskolai multikulti

Szerda reggel volt az első francia órám a nyelviskolában. Sajnos csak heti egyszer tudok menni októberben, de remélem hogy novemberben lesz üresedés egy másik csoportban, hogy többet járhassak. A suli szuper, csak az elején kisssé pontatlanul tájékoztatták az Ivo-t a lehetőségekről, ezért lemaradtam az intenzív kurzusról. Pedig pont ezért kértem meg, hogy segítsen a beiratkozásnál, nehogy félreértsek vagy ne értsek meg valamit. Na bumm! Nem csak rajtunk műlik a kommunikáció! Azért emiatt bevallom, elég ideges vagyok, de nem tehetünk rőla.

Ez egy kicsi nyelviskola, egy lakásban van kialakítva és nagyon barátságos. Úgy hívják, hogy Francophonie. Kifejezetten a franciául tanulni vágyó külföldiekre specializálódtak, illetve a francia pasik külföldi feleségei is itt nyomják a padot. Na jó, nem padok vannak hanem 3 asztal összetolva, rajta kávé és tea, szóval nagyon barátságos a hangulat. Oldott. Magyarországon még a felnőtteknek is rettegve ülnek be a nyelviskolába, mert ezt hozzák magukkal a poroszos oktatási rendszerből. Legalábbis én így voltam ezzel. Ez abszolút nem a tanárok vagy a nyelviskolák hibája, szerintem mi magyarok egyszerűen feszélyezettek vagyunk picit és nehezen tudjuk elengedni magunkat, plusz ott van még a teljesítménykényszer és az ebből fakadó stressz.

A csoportomban heten voltunk összesen, ez pont jó létszám. Rajtam kívül volt egy spanyol, egy mexikói-amerikai, egy japán, egy német, egy angol és egy orosz lány. Fantasztikus “beszélgetni” velük és látni, hogy egy-egy témáról mindenkinek mas a véleménye, mert minden országban mások a szokások, hagyományok. Azért azt elmondhatom, hogy a nők helyzete világszerte javul, mert még a japán hölgy is azt mondta, hogy nem ért egyet azzal hogy csak a nőknek kell végeznie a házimunkát és hogy Japánban is kezd átalakulni az ezzel kapcsolatos gondolkodásmód, mert a nők is ugyanannyit dolgoznak, mint a férfiak plusz gyereket nevelnek satöbbi.

A szerdai óra a kommunikációé, ez számomra pont kedvező is, így 120 perc beszélgetéssel telt. Egy ál-kezdő csoportba kerültem, de az én véleményem szerint elég erős a csoport tudása, közelíti a középfokot. Nekem egy kicsit nehéz volt még, de pont annyival nehezebb, ami még nem idegesítő. Tudtam követni az órát és mindent amit a tanárnő mondott, csak mindannyiunknak olyan botrányos akcentusa van franciául, hogy egymást alig értjük. Aki tud valamilyen jó oldalt, ahol a kiejtésre lehet rágyúrni, azt szívesen fogadom, ezen sos dolgoznom kell mindenki kedvéért.

A tegnapi témák a következők voltak: kempingezés, gyorsételek, reality tv, stoppolás, vegyes házasság, macsóság, diétázás. Én a macsóságot kaptam! Mindenkinek 5 percet kellett beszélnie a témájáról, aztán a többiek is hozzászóltak egy-két mondatban. A tanárnő a mini-prezik és a kommentek után javította csak ki a hibákat, közben jegyzetelt majd a táblára felírta a kifejetéseket, amiket rosszul használtunk. Jó kis módszer, nem érzi magát az ember úgy, hogy mindent rosszul mond és a 120 perc is elröpült.

Facebooktwittergoogle_plusredditpinterestlinkedinmail

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *